Közvetlen riválisát győzte le a szezonzárón a Kanizsa KK
Győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 2022/23-as idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Lovkó Csaba tanítványai – akik már korábban bebiztosították harmadik helyüket a tabellán – 92-84-re verték a CVSE Vulkán-Fürdőt a Kanizsa Arénában.
Eredetileg március elején rendezték volna a rangadót, amely akkor betegség miatt elmaradt, így a két csapat a szezon utolsó meccsén csaphatott össze. A celldömölki gárdából többen hiányoztak, a kanizsaiaknál pedig Lovkó Csaba vezetőedző nem tudott részt venni a találkozón, így Silló Zsolt irányította a dél-zalaiakat. A hazaiak már az első negyedben kontrollálták a játékot és tíz perc után 29-17-re vezettek, majd a nagyszünetben további négy ponttal növelték a különbséget. A harmadik játékrész végén már 82-62 állt az eredményjelzőn, így a mérkőzés lényegében harminc perc alatt eldőlt. A zárónegyedben a CVSE faragott a hátrányán, igazán közel azonban nem tudott kerülni ellenfeléhez és a Kanizsa KK végül megérdemelten aratott nyolcpontos győzelmet.
– Elég hullámzó volt a mérkőzés, voltak jó periódusaink, de volt, amikor kicsit alább hagyott a figyelem. Kicsit szorosabb lett a vége, mint ahogy szerettük volna, de jó lett. Végül is mindenki tudott játszani, mert szerettem volna a fiataloknak is lehetőséget adni, hogy kicsit pályára lépjenek – értékelt Silló Zsolt, a Kanizsa KK másodedzője.
A vendégek úgy utaztak Nagykanizsára, hogy tudták, a második helyet már megszerezték, és a Kanizsa harmadik pozíciója sem forgott veszélyben. Grebenár Péter, vezetőedző szerint ennek ellenére presztízsmeccset vívtak a felek az Arénában.
– Ezt a mérkőzést mi foghíjasan vállaltuk, hétköznap volt. Nem tudtunk teljes kerettel játszani, de megpróbáltunk ellenállást tanúsítani. Kijött, hogy rutinban jobb volt a Kanizsa, mi a fiatalos erőnket próbáltuk kamatoztatni, de ez nem volt elég – fogalmazott Grebenár Péter, a CVSE Vulkán-Fürdő vezetőedzője.
A vendégek legjobb pontszerzője a 26 pontos Nagy Máté volt, a kanizsaiaknál Horváth Gergő és a szintén 26-ig jutó, pontkirály Koma Dániel is kiemelkedett, a legeredményesebb játékos viszont ezúttal Kiss Kornél volt. A hat triplát bedobó sportoló szerint a szezonzáró megnyerése valódi csapatmunka volt.
– Szépen zártuk a szezont. A saját teljesítményemről annyit mondanék, hogy nagyon jó kiszolgálást kaptam a csapattársaimtól, szerencsére a dobások bementek és úgy érzem, hogy kondiban is elég jól bírtuk a mérkőzést. Szerintem ez volt a siker kulcsa – emelte ki Kiss Kornél László, a Kanizsa KK kosárlabdázója.
A Kanizsa KK 10-6-os mérleggel zárta harmadik helyen az NB II Nyugati csoportját a PTE-PEAC és a CVSE mögött. A szakvezetés célja, hogy a keret magját együtt tartsák és a következő idényben ennél is fényesebb érmet szerezzenek. A találkozót pünkösdhétfőn este teljes egészében megmutatjuk a Kanizsa Televízióban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.