Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.
A hazai csapat volt toronymagas esélyese a mérkőzésnek. A Baját viszont komolyan kellett venni, sokat fejlődtek és léptek előre az utóbbi időben - árulta el Bihercz Tamás.
– Az edzések és a felkészülést illetőleg, mindannyian edzettünk, ugye én Pécsett élek, ott is vannak csapattársaim, akik Kaposváron, illetve Nagykanizsán edzenek. Heti 2-3 edzést szoktunk végezni, Mivel mi vagyunk a bajnokság élén, ezért úgy gondolom mi vagyunk az esélyesek – mondta el Bihercz Tamás, a Nagykanizsa Sörgyár SE játékosa.
A Bihercz-Berdár páros simán nyert, a Halász-Havasi duó nagy csatában kapott ki. Egyéniben Berdár veretlen maradt, Zborai és Bihercz egy-egy vereséget szenvedett el. Halász szoros mérkőzéseket játszott, de a győzelem neki elmaradt a szombati meccsen.
– Nálunk van kettő olyan éljátékos úgymond, a két első játékosunk, a Berdár Norbert meg a Bihercz Tamás, aki ez ellen a csapat ellen 9 parti, tehát a páros és a 4-4 egyéni, azt szinte be lehet húzni nekik a strigulát, hogy ők nyerik, tehát mi azért könnyen játszunk, így hátsó emberek – vélekedett Zborai Gyula, a Nagykanizsa Sörgyár SE játékosa.
A bajnokságot végig vezetve, 16 győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, került a bajnoki cím Nagykanizsára. Jó hír még a kanizsai klub háza tájáról, hogy az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjéből a zalai versenyzők közül csak Orbán Flóra jutott tovább a csoportjából. A sörgyáriak igazoltja végül negyedik lett.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.