Már a következő néhány évben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) előrejelzése szerint jelenleg 66 százalék az esély arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöböt - számolt be róla szerdán a BBC News brit közszolgálati portál.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) 2020 óta becsüli meg évente, hogy mekkora az esély az 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés átlépésére. Az első évben 20 százalékos esélyt jósoltak arra, hogy ez öt éven belül megtörténhet. 2021-ben az arány már 50 százalékos volt, idén pedig már 66 százalékos esélyt adtak annak, hogy öt éven belül bekövetkezik a küszöb átlépése.
A tudósok magyarázata szerint a 66 százalékos valószínűség azt jelzi, hogy az 1,5 Celsius-fokos növekedés "inkább bekövetkezik, mint sem".
"Ez a jelentés nem jelenti azt, hogy tartósan túllépjük a párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos szintet, amely hosszú távú, sok éves felmelegedésre vonatkozik" - magyarázta Petteri Taalas professzor, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára. Hozzátette azonban, hogy a jelentéssel azért meg akarták kongatni a vészharangot, hogy átmenetileg egyre többször léphetjük majd át a küszöböt.
A határérték átlépésének esélyét az emberi tevékenységből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedése és az idei nyáron érkező El Nino időjárási jelenség is növeli.
A tudósok ugyanakkor hozzáfűzték, hogy amennyiben átlépi is a világ a határértéket, ez valószínűleg még átmeneti lesz.
A küszöbérték elérése azt jelenti, hogy a XIX. század második feléhez, az iparosodás fellendüléséhez képest a bolygó átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal lenne melegebb.
A 2015-ös párizsi klímamegállapodás keretében az országok vállalták, hogy erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést legfeljebb 1,5 Celsius-foknál megállítsák.
A tudósok szerint ha egy-két évtizedig évente átlépnénk ezt a hőmérsékleti küszöböt, az sokkal szélsőségesebb időjárást, hosszabb hőhullámokat, nagyobb viharokat, erdőtüzeket okozna világszerte.
Sok szakértő úgy véli, most még korlátozni lehetne a globális felmelegedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentésével.
MTI
(Borítókép: gettyimages.com)
A rovat további hírei: Színes
Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
2023. jún. 1. 13:00A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek.
A városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden
2023. jún. 1. 09:252021-ben Beporzó hadművelet néven elindított természetvédelmi street art programjában Szegeden tíz helyszínen alakítottak ki vadvirágos méhlegelőket.
Bodzaszörp és gombás nokedli
2023. máj. 31. 15:33A kiskanizsai Pintér Ferenc elmondhatja magáról, hogy úgy ismeri a környékbeli erdőket, mint a tenyerét. Évek óta járja az erdőt hol bodzavirág, hol pedig gomba után kutatva. A bodzavirágot is az erdő belsejében gyűjti, távol a járművek által keletkezett portól és kipufogógáztól. Csak a magasra nyúló bokrokról szedjük le a szép, illatos virág-tányérokat – javasolja.
Tavaszi munkák a kertben – svédasztal kullancsoknak
2023. máj. 31. 12:38A kullancsok mindig készek a vérszívásra, és a fertőzött egyedek veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Lehetőség szerint előzzük meg a találkozást!
Fecskeles címmel indít lakossági madárszámlálási akciót az MME
2023. máj. 30. 10:40Fecskeles címmel indít újabb lakossági madárszámlálási akciót a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely a TermészetLesen program következő állomása.
Több mint 45 ezer magyar küzd a Crohn-betegséggel
2023. máj. 26. 19:53Volt kollégánk, Kozma Viktória előadóként szerepelt a IBD-betegek számára tartott konferencián Budapesten. Május 19-e a gyulladásos bélbetegség világnapja, ami lehetőséget teremt a találkozásra a betegséggel együtt élők, érdekvédelmi szervezetek és a témában jártas szakértők számára.
Túl fáradtak az emberek ahhoz, hogy egészségesebben éljenek egy tanulmány szerint
2023. máj. 25. 14:34Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén.