Másodfokon is pert nyert az önkormányzat a KonTuRplusz Egyesülettel szemben
Ahogy arról korábban beszámoltunk, még a 2020. évi Város Napja kapcsán kapott mintegy 5 millió forint előleget a csoport. A rendezvényt a pandémia miatt nem tartották meg, később a közgyűlés arról döntött, hogy a város kérje vissza a pénzét. A forrás azonban nem tért vissza, így került jogi útra az ügy. A helyzetet ugyanakkor tovább bonyolítja, hogy az egyesületeknél az elnök nem felel a saját vagyonával, így előfordulhat az, hogy hiába nyert a város, a pénzét nem kapja vissza.
A 2020. augusztus 27-ei közgyűlésen került előtérbe a pénz visszakérése a KonTuRplusztól. Akkor Bizzer András kifejtette: a KonTuRplusz Egyesület számlákkal tudja igazolni, hogy már elköltötték az előleget, és egy rendkívül korrekt ajánlat volt az, hogy felajánlották, ők megrendezik 2021-ben a Város Napját. Schauta Marcell erre akkor úgy reagált: Bizzer András más emberek veséjébe lát, hiszen már előre tudja, hogy az egyesület nem fogja tudni visszafizetni az előleget. Úgy tűnik ez beigazolódott, hiszen azóta sem került vissza a pénz a városhoz.
A héten született meg a másodfokú ítélet, amely alapján az egyesület 15 napon belül köteles megfizetni a 4 millió 899 ezer forintot, plusz a 260 ezer forint perköltséget. A behajtásért újabb jogi lépéseket tesz a város. Még az első fokú ítélet után kerestük Horváth Istvánt, a KonTuRplusz Egyesület vezetőjét, aki telefonon csak annyit mondott, nem követi már ezt az ügyet, majd a csoport címére e-mailt is írtunk, de választ nem kaptunk.
– A mi ügyvédünk további jogi lépéseket kezdeményez, s várjuk, hogy mi lesz ebből. A végrehajtó nem tud semmilyen pénzt behajtani rajtuk, gyakorlatilag ez egy patthelyzet, amit írtam is a közösségi oldalamon, de a pénzünket nem tudjuk ettől az egyesülettől behajtatni, mert gyakorlatilag nincsen semmilyen ingósága, a vezetője pedig nem tartozik a vagyonával, ilyen az egyesületi törvény –tájékoztatta stábunkat Bodó László, az ÉVE önkormányzati képviselője.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sziréna
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.
Nem kapott elsőbbséget a motoros, súlyosan megsérült a Teleki utcai balesetben
2023. szep. 28. 10:05A 62 éves tótszentmártoni férfi személyautóval a Teleki utcában, a Kaposvári út felé haladt. Balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek.
Leesett az ajtókilincs, emeleti lakásból mentették ki a családot az egerszegi tűzoltók
2023. szep. 27. 09:25Leesett az ajtó kilincse, a szoba foglyává vált a kisgyermek és egyik szülője Zalaegerszegen. A tűzoltók magasból mentő segítségével bejutottak az ingatlanba, majd az ajtó kinyitásával kiszabadították a bajbajutottakat.