Molnári hegyi pincéjében bukott le a semjénházai kábítószer-kereskedő

facebook megosztás

A zalai rendőröknek a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján elrendelt nyomozás eredményeként sikerült azonosítani azt a férfit, aki a jelenlegi adatok szerint Molnáriban lévő hegyi pincéjében árult kábítószert.

A megalapozott gyanú szerint a semjénházai lakos az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért. A rendőrök 2023. május 18-án tartottak kutatást a díler hegyi hajlékában, ahol kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, és annak porciózásához használatos eszközöket találtak, amiket lefoglaltak.

A gyanúsított nemcsak árulta, hanem fogyasztotta is a kábítószert. A vele szemben alkalmazott drogteszt amfetaminra és THC-re is pozitív értéket mutatott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 27 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.