Nagykanizsán járt Beck Zoltán és Grecsó Krisztián
A zenész felolvasott, az író zenélt és az így létrejött, Hoztunk valamit magunkból… című pódiumesten beszéltek szerelemről, barátságról. A Medgyaszay Házban tartott zenés irodalmi időutazást egy minitárlat is kísérte.
A 30Y frontembere, Beck Zoltán énekes és Grecsó Krisztián író, dalszerző közös munkája a Nagykanizsán is hallható előadás, amin a zene és az irodalom egészítette ki egymást, a két művész gondolataival összefonva.
–Van egy egység, és ez az egység most már ez a duó. Ez a duó egy olyan előadást hoz ide, amelyben nincsenek külön prózák már, mert azok előadását is közösen csináljuk. Nincsenek külön dalok, mert együtt írtuk a dalokat. Amit magunkból hoztunk, azt közösen hoztuk és nem az van, hogy két ember azt gondolta, hogy arccal a kasza felé haknizni kezd – nyilatkozta Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő.
A művészek az előadáson nagy elődök munkásságát is megidézve beszélnek szerelemről, barátságról, az életről. A lemezen is megjelent megénekelt versek hosszú telefonbeszélgetések, a közös gondolkodás lenyomatai. Beck Zoli szerint egy színpadra vitt színpadon kívüli alkotói dialógus.
– Bár megírt dalokat és megírt szövegeket játszunk és mondunk, megírt helyzetekben, alapvetően mi magunk benne nem vagyunk megírva. A mimagunkság az mindig kérdés. Hogy hogyan és milyen erővel tudjuk képviselni azokat a gondolatokat, szövegeket, amiket nekünk a színpadra fel kell raknunk – hangsúlyozta Beck Zoltán, énekes, egyetemi adjunktus.
A művészek kanizsai pódiumestjéhez vizuális élmény is kapcsolódott. A színekkel játszó Szalai Lilian festőművész ugyanis elhozta azokat a festményeit, amelyeket a dalok hatására alkotott.
–Mindegyik festmény, amelyet most láthatnak az az albumon található dalok egyike, így összeköttetésben vannak. Például van a Sárga nyár dal, az a Sárga nyár festmény és így tovább - mondta el Szalai Lilian, festőművész.
A Beck-Grecsó alkotói közösség produkciója Kanizsán is nagy siker volt. Bár a művészek lemeze még csak az elmúlt év végén jelent meg, de a páros már készül a következő albummal.
K.V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
2023. jún. 1. 10:40Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén.
A kanizsai olvasóknak is mesélt új kötetéről Bíró Szabolcs
2023. máj. 31. 19:51A népszerű Anjouk regénysorozat írójával, Bíró Szabolccsal találkozhattak a Halis István Városi Könyvtár látogatói. Az író eddigi műveiről, filozófiájáról és jövőbeli terveiről is beszámolt a kanizsai publikumnak.
Nagykanizsán csendültek fel a Csík Zenekar legismertebb dalai
2023. máj. 31. 19:39A Csík Zenekar adott koncertet pünkösdvasárnap a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A legendás formáció tolmácsolásában egyszerre csendültek fel tradicionális népdalok és a kortárs popslágerek feldolgozásai.
Ismét megnyitott a Ludvig Nemzetközi Művésztelep
2023. máj. 31. 19:2734 művész, hazai, valamint orosz, német, indiai és maláj alkotó vesz részt az idei Ludvig Nemzetközi Művésztelepen. A vasárnapi megnyitón már 31. alkalommal köszöntötték a vendégeket, művészeket és művészetkedvelőket Kendlimajorban. A két héten át tartó programon ezúttal is lesznek a nagyközönségnek szánt nyitott események.
A városi szobrász szakkör munkáiból nyílt kiállítás a HSMK-ban
2023. máj. 31. 19:22Az országosan is egyedülálló csoport a Péterfy-tagintézményben működött a most futó tanévben. A tárlatot kedden nyitották meg a művelődési központban.