Negyedik alkalommal startolt el a Kanizsa 6 lábon kutyás futóverseny

facebook megosztás

A Kanizsai Futóklub és a Kanizsai Kutyás Szabadidő-és Sportegyesület által szervezett hétvégi eseményen, a rossz idő ellenére is több mint 40-en futották körbe kedvencükkel a Csónakázó-tavat.

Már hagyománynak számít Kanizsán a Csónakázó-tó körüli kutyás futás, tavaly ősszel azonban külső helyszínen, Bajcsán is rendeztek erdei futást, ahol két állatvédő szervezetet is tudott támogatni a Kanizsai Kutyás Szabadidő- és Sportegyesület. Varga Brigitta kiképzésvezető elmondta, ezek a rendezvények nem csak a versengés vagy az egészségmegőrzés szempontjából fontosak, de a kutyák egyre nehezebb nevelésében is segíthetnek.

– Úgy gondoltuk, hogy mivel a kutyaiskola és egyéb tapasztalatok alapján nagyon sok mindenkire ráférne az, hogy elgondolkodjon azon, hogy milyen igényeknek kellene megfelelnie a mai világban, hogyha kutyás vagyok, illetve a kutyámnak az életét segíteni, hogy ő jól érezze magát, ebben a felgyorsult és rohanó, mindenféle ingerekkel teli világban, úgyhogy úgy gondoltuk, hogy ezt a rendezvénysorozatot elkezdjük, és ezentúl minden évben megtartjuk – árulta el Varga Brigitta, a KKSZSE kiképzésvezetője.

A mezőny változatos volt, páran csupán sétálva tették meg a távot, de azok közül, akik az első helyre pályáztak, sokan érkeztek vadászkutyákkal, például vizslával vagy agárral. Aki játékosabb programra vágyott, kipróbálhatta a rajt mellett felállított akadálypályát is. A szakértők szerint ezek a foglalkozások kutyafajtától függetlenül nagyon hasznosak, hiszen erősítik a kapcsolatot kutya és gazda között. 

– Ezek az ilyen fajta rendezvények, illetve ezek a kutyás sportok is, nyilván ami ugye ebbe az irányba mutat, mint például az agility, hoopers vagy akár a canicross, vagy egyszerűen csak futni járok a kutyámmal, ezek mind nagyon jó kapcsolatépítők, ez az amivel igazán lehet a játékon kívül építeni a kutyával a kapcsolatot, mert itt együtt győzik le az akadályokat, egymásra vannak utalva, és bizony össze kell, hogy dolgozzanak – tette hozzá Varga Brigitta.

A hölgyek közül elsőként Pulai Dorka és kutyája Molly ért célja, míg a férfiaknál Vörös Balázs és kedvence, Roni szerezték meg a győzelmet. 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.