Rajzpályázattal emlékeztek Kormos Istvánra a kanizsai iskolások
A Kormos István születésének 100. évfordulójára meghirdetett rajverseny díjátadó ünnepségét tartották csütörtök délelőtt a Halis István Városi Könyvtárban.161 alkotás érkezett a pályázatra, 13 általános iskolából. A gyerekek a Ficánka nevű fekete kismacskáról késztettek különböző stílusú alkotásokat.
A könyvtár dolgozóinak Kormos István születésének évfordulója adta az ötletet, hogy a Ficánka című vershez kapcsolódó pályázatot szervezzenek. A versenyen általános iskolás korosztályú gyerekeknek a műhöz kellett illusztrációkat készíteniük. A szervezők nem számítottak ekkora sikerre, hiszen nemcsak Kanizsáról érkezetek szebbnél-szebb alkotások.
– Nagyrécséről, Csapiból is volt pályázat. A pályázatot úgy írtuk ki, hogy azért korosztályos specialitásokat figyelembe venni, tehát az elsősök, a másodikasok, harmadikasok a negyedikesek külön korosztályt képviselnek, és az ötödik, hatodik osztályosok vannak egyben. A legnagyobb A legnagyobb létszámú a harmadik osztályos gyermek rajz. Az összes rajzot ki is tudtuk tenni, sőt had mondjam, hogy az összes rajz az interneten elérhetővé válik – nyilatkozta Kardos Ferenc, a Halis István Városi Könyvtár igazgató-helyettese.
Musztács Lilla otthon is nagyon sokat rajzol, szereti a kézműveskédet, és versenyeken megmérettetni magát.
– Negyedik osztályos vagyok. Azért indultam ezen a pályázaton, mert nagyon szeretem az állatokat, szeretek rajzolni, és szeretek nyerni – mondta el Musztács Lilla, a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulója.
Lakos Liza nagyon szeret a színekkel játszani a papíron, a pályázatra is sok színt használt a munkájában.
– Nagyon szeretem az állatokat, imádok rajzolni, és egy macskát rajzoltam ami színes és a háttér meg zöld – árulta el Lakos Liza, a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulója.
Nyolc pályaművel készültek a Péterfy-Iskola második osztályosai. Felkészítő tanárnőjük Balogh Adrienn elmondta, ha megmérettetésen vesznek részt a gyerekek sokkal jobban odafigyelnek az alkotásra, ezért is tartotta fontosnak, hogy nevezze diákjait a versenyre.
– Nagyon szeretnek a gyerekek rajzolni, alkotni. Az alkotás öröme én úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hiszen egy nehezebb óra egy magyar, egy matematika után midig felüdülés számukra. Amikor megláttuk ezt a pályázatot, mivel magyart is tanítok, nagyon szeretik a verseket, és nagyon megtetszett nekik és úgy gondoltam, hogy akkor mindenképpen benevezem a tehetségesebbeket erre a versenyre – nyilatkozta Balogh Adrienn, a Péterfy Általános Iskola tanítója.
A nyerteseket a szervezők elviszik a Ludvig Művésztelepre és a Czinki Tanyára, hogy megismerkedjenek az ottani néprajzi gyűjteményekkel, tárlatokkal és az alkotókkal. A bibliotékában az összes alkotás egy hónapig megtekinthető.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A modern ember problémáit is boncolgató darabot mutattak be a HEMO-ban
2023. jún. 5. 18:06Új előadással állt pénteken a közönség elé a Honvéd Kaszinó Városi Színpad társulata. A szendvics című művet Kurta Lilla írta, a főszereplője egy pszichológus. A darab a függőségek különböző formáit mutatja be, egy karikatúrán keresztül.
Szakmai napot tartottak a Thúry György Múzeumban
2023. jún. 5. 17:58Eszmecsere, tárlatvezetés és kerekasztal-beszélgetés jellemezte a múzeum szombati programját. Az intézmény és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület közösen hozott létre egy szakmai napot, amin a megyeszékhelyi, a kanizsai és a környékbeli szakemberek, népművészek és hagyományőrzők vettek részt.
Idén is megmutatták tehetségüket a BLG-s diákok
2023. jún. 5. 17:57Ezúttal a művészetekben jeleskedtek a batthyánysok. A BLGén elnevezésű kulturális kavalkádnak már több mint 10 éves múltja van, a diákok pénteken álltak a közönség elé.
A mai fiatalok másként ítélik meg Trianont mint a korábbi generációk
2023. jún. 2. 17:34Több megkérdezett fiatal szerint manapság egyre inkább kezd eltűnni a nacionalizmus eszméje, így Trianon tragédiáját is másként látják ők, mint az idősebbek. Az ifjúság ugyan tisztában van vele, hogy mire emlékezik az ország június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, de kevésbé azonosulnak annak üzenetével, mint a 40 feletti réteg.
Díjazták a vármegyei versenyeken kimagaslóan teljesítő diákokat
2023. jún. 2. 17:23A Zala vármegyei tanulmányi versenyek legjobbjait díjazták csütörtök délután a Medgyaszay Házban.A2022/23-as tanévben 11 megmérettetést tartottak a térségben.
Világutazó festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Medgyaszay Házban
2023. jún. 1. 20:34A nagykanizsai kötődésű Gábriel Salerosa képein számos kultúra hatása érződik. A művész ét hónappal ezelőtt költözött Nagykanizsára,
A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
2023. jún. 1. 20:21Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.