Több mint ötmilliárd forintos fejlesztés zajlik Zalaegerszegen a Schneider Electricnél
Mintegy 5,3 milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsíti a termelést a francia Schneider Electric (SE) zalaegerszegi gyára, bővítik a létszámot, az üzem gázfűtését pedig hőszivattyúval váltják fel - közölte a cég zalai gyárigazgatója az üzem harmincadik születésnapját ünneplő szerdai rendezvényen.
Petrényi László, az MG Zala gyár igazgatója, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója és Vígh László, Zala vármegye 1. számú választókörzetének parlamenti képviselője. Fotó: Schneider Electric
Petrényi László, a Schneider Electric MG Zala gyárigazgatója elmondta: hamarosan üzembe állítják a mintegy félmilliárd forintból vásárolt, elektromos kismegszakítók gyártásához szükséges automatákat. Mintegy 4,3 milliárd forintból új gyártósorokat vásároltak, illetve a gyártási folyamat további korszerűsítésére is újabb félmilliárd forintot költenek.
A zalaegerszegi üzemben tavaly 150 fővel 600-ra növelték a dolgozói létszámot, idén még 20 munkatársat vettek fel és újabb 40 fős bővítés is zajlik - ismertette a gyárigazgató.
Felidézte, hogy 1993-ban mindössze három dolgozóval indult el az akkor még alvállalkozóként alapított társaság zalai fejlődése, majd 2008-ban egyesült az MG Zala és a Schneider Electric. A világ gazdaságát érintő kihívások ellenére a multinacionális társaság ötéves fejlesztési időszakot vázolt fel, amelyben kitüntetett szerepe van Magyarországnak és Zalaegerszegnek.
Petrényi László hozzátette: az a céljuk, hogy a lehető legmodernebb technológiával maximális kapacitásokat érjenek el a vevőik kiszolgálása érdekében, az "okosgyár" koncepció jegyében digitalizálnak és növelik a hatékonyságot. Már megkezdték a gáz teljes leváltását, villamos energiával működő hőszivattyúk biztosítják ősztől a fűtést, így az üzem szén-dioxid-kibocsátása nullára csökken.
Veres Zsolt, az SE országigazgatója arról beszélt, hogy ez az évtized a digitalizáció, a fenntarthatóság és az energiahatékonyság jegyében telik majd, és éppen ezek határozzák meg a társaság napi működését is. Magyarországon 2200-nál is több dolgozót foglalkoztatnak a négy gyáregységben, a régiós logisztikai központban és a nemzetközi szolgáltatóközpontjaikban.
A társaság magyarországi árbevétele tavaly megközelítette az egymilliárd eurót.
Romain Dutruc, a SE régiós alelnöke egyebek mellett azt mondta: Magyarország és Zala kiemelt helyet foglal el a társaság működésében. A kulcsszerepet pedig az is mutatja, hogy folytatni fogják a befektetéseket.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, nemcsak Zalában, de országosan és akár nemzetközi szinten is jelentős az a közel 5,5 milliárd forintos fejlesztés, amelyet most folytat a társaság. Kiemelte, hogy alig két év alatt több mint 200 új munkahelyet is teremtettek Zalaegerszegen.
Hozzáfűzte, hogy a természet- és környezetvédelem, a klímaváltozás elleni harcban Zalaegerszeg az élen akar járni, ezért is jelentős, hogy a SE lesz az első cég a városban, amelynek szén-dioxid-kibocsátása zéró lesz. A társaság mindemellett a helyi közösségi életben is aktívan részt vesz, oktatási, kulturális, egészségügyi és más célokat is támogatva.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban megvalósuló beruházások lassan "az innováció fővárosává" teszik Zalaegerszeget. A kőolaj és a földgáz esetében óriási a kitettsége az országnak, ezért is a jövőbe mutató fejlesztés, amit a SE Zalaegerszegen folytat.
MTI
(Borítókép: epiteszforum.hu)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Háromnapos pünkösdölőt tartottak Zalakaroson
2023. máj. 30. 19:13A hosszú hétvégén kulturális műsorral, sportbemutatókkal, koncertekkel, májusfa-kitáncolással és pünkösdi királyválasztással várták az érdeklődőket a Karos Korzón.
Minden korosztály jól szórakozott a murakeresztúri polgárőr - és gyereknapon
2023. máj. 30. 18:40Először rendeztek polgárőr – és gyereknapot Murakeresztúron. A település sportpályáján rendőrségi és tűzoltó bemutató, valamint főzőverseny várt vasárnap minden korosztályt.
Idén is nagy küzdelem zajlott a SENI Kupáért
2023. máj. 30. 18:23Idén 4 megye 9 csapatának részvételével tartották meg a SENI Kupát Újnéppusztán. A fogyatékkal élők nyugat-magyarországi otthonai vettek részt a másodszor megrendezett regionális focitornán.
Új, fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjárót adott át a közlekedési államtitkár Keszthelyen
2023. máj. 30. 07:05Nagy Bálint felidézte: néhány éve, amikor megnyitott a keszthelyi kutyás park és piknikkert, az előtte található vasúti átjáró forgalma még csekély volt. Azonban a vízparti kutyás park már az első évben sok látogatót - a koronavírus-járvány ellenére a nyári hónapokban csaknem tízezer embert - vonzott nemcsak a környékről, hanem az ország távolabbi részeiből is.
Pünkösd - Változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó társaságok közlekedési rendje
2023. máj. 26. 10:40A vonatok vasárnap az ünnepnapra, hétfőn a vasárnapra, kedden már a munkanapokra érvényes menetrend szerint járnak.
A IV. GreenTech Zöld Energia Szakkiállítás és Konferencia Zalaegerszegen
2023. máj. 26. 07:05Az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekapcsoló M76-os gyorsforgalmi út nyomvonala már rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel. A minisztérium azonban azt a döntést hozta, hogy a Kis-Balaton térségében újraterveztetik a pályát, ez is bizonyítéka a tárca környezetvédelem iránti elhivatottságának.
A 21. balatoni hal- és borünnep, valamint gyermeknapi programok várják a látogatókat Balatonfüreden pünkösdkor
2023. máj. 25. 13:34A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik.