Több mint száz programot kínál nyárra az Érezd Szombathelyt! sorozat

facebook megosztás

Huszonöt helyszínen száznál is több programmal várja az érdeklődőket májustól egészen szeptemberig az Érezd Szombathelyt! elnevezésű programsorozat.    

A rendezvénysorozat városi összefogással jött létre, a szombathelyi önkormányzat kezdeményezésére, helyi kulturális intézmények, civil- és egyházi szervezetek, sportegyesületek, vendéglátók, művészeti csoportok, valamint a városban működő cégek bevonásával - közölte Kéner Balázs, a szombathelyi polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.    

Hozzáfűzte: a rendezvények sokszínűségét jól érzékelteti, hogy a tavalyi évhez képest megduplázódott a résztvevők száma, és a város lakói, valamint a Szombathelyre érkezők közül is egyre többen kapcsolódnak be a programokba.    

A cél olyan, kulturális és turisztikai vonzerővel bíró közösségi élmények létrehozása, melyek a város teljes közösségének szólnak: gyermekeknek, családoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. A lényeg, hogy együtt érezzék a város és a nyár lüktetését, érezzék Szombathelyt - emelte ki közleményében Kéner Balázs.    

Ismertetése szerint a programsorozat nyitórendezvénye idén is a Quadrille Európai Táncfesztivál vol, amelyhez május 19-én a város főterén több száz szombathelyi középiskolás diák csatlakozott közös táncával.    

Május 20-án veterán autókkal rendeztek felvonulást Szombathely belvárosában, június 3-4-én EgySzál Feszt címmel akusztikus minifesztivált szerveznek a zsinagóga udvarára, többek között Lovasi András, Pásztor Anna és Müller Péter Sziámi részvételével.    

Június 9-10-én Helló nyár! néven kétnapos nyárindító fesztivált rendeznek a Történelmi Témaparkban olyan fellépőkkel, mint a Bikini, a Republic, az Animal Cannibals, a Bon Bon vagy a helyi kötődésű Mokka zenekar.    

Június 16-18-án a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia részeként tartják a vasi vármegyeszékhelyen a Csepűrágók találkozóját, június 16-17-én ismét megrendezik a Bloomsday kortárs művészeti fesztivált, június 23-án a legerősebb tűzoltók nemzetközi versenyét, és ugyanazon a hétvégén a helyi Csónakázó-tónál a szokásos Szentiván-éji vigasságot.    

Július 2. és 8. között a Weöres Sándor Színház ad majd otthont a Lamantin Jazz Fesztiválnak, a Nyitott városháza sorozat keretében pedig különleges teraszkoncerteket tartanak négy júliusi hétvégén.    

Július 6-án a Történelmi Témaparkban rendezik meg az idei év újdonságaként a Nagy Szombathelyi Kvíz Partyt, július 22-én a megújult Emlékmű-dombon Emlék-Mű-Sor címmel retroparty várja az érdeklődőket, és július végén ismét megtartják a már hagyományosnak számító Utcaművészeti Fesztivált.    

A programok folytatódnak augusztusban és szeptemberben is, az Agora-Savaria szervezésében például többször is várják majd a családokat a felújított víztoronyhoz családi déluránra, lesz az emlékműnél zenés kertmozi, a Weöres Sándor Színházban pedig megrendezik a Határvonalak Fesztivált.

MTI

(Borítókép: szombathelypont.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.