Újabb szakkörök munkáit mutatták be a HSMK-ban

facebook megosztás

A hímző szakkör és az éremgyűjtők közös kiállítása nyílt meg hétfőn a HSMK-ban. A tárlat a forint történeti kamarakiállítását és a dél-alföldi hímzéseket foglalja magába.

A kiállítás egyrészt a HSMK „Én hobbim” elnevezésű programsorozatának, valamint a Petőfi Klub részeként valósult meg. A hímzők és az éremgyűjtők közös otthona a kulturális intézmény, a felkérést így örömmel vállalták. A forint történeti kiállítása a kezdetektől, 1946-tól napjainkig vonultatja fel a fizetőeszköz példányait. Mint azt Farkas István József elmondta: az egyesületi tagok nagy része gyűjti a magyar pénzeket, érméket. Ez egyfajta nemzeti önkifejezés, hiszen magyar fizetőeszköze 1005-ben már Szent István királynak is volt.

– Azt követően majd minden uralkodó, erdélyi fejedelem, majd minden királyunk veretett pénzt. A forint elnevezés is onnan ered, hogy Nagy Lajos, a velencei florin mintájára verette arany pénzét, és azt itt forintnak nevezték Magyarországon. Nagyon kedvelt téma, hiszen ez az az egyetlen gyűjtési kör, ami napról napra, évről évre fejlődik. Mert az új kibocsájtások, az új emlékpénzek, emlékbankjegyek mind sokasítják a gyűjteményt – mondta el Farkas István József, a MÉE Nagykanizsai Csoportjának titkára.

A művelődési központ hímző szakkörének tavaly november óta van új vezetője. Halasi Melinda nagyszülői öröksége a hímzés iránti érdeklődés, három éve lelkes tagja a csapatnak. A csoport aktuális kiállításán az elmúlt időszak eredménye látható. 

– Jelen pillanatban – ahogy említettem –, a Hagyományok Háza hirdette meg az NMI-n keresztül, hogy a dél-alföldi hímzésekből, a Békéscsaba környéki hímzésekből egy pályázatot hirdetnek, amit a HSMK el is nyert. 10 emberre való anyagot küldtek, tehát az összes alapanyag, az összes hímzőfonal és kellék, mindenre gondoltak. Gyönyörűen összecsomagolták. Az volt az egyedüli kérés, hogy mi cserébe elkészítjük ebben a programban azokat a dolgokat, amihez ők még videót is biztosítanak. Ennek a segítségével elkészítettük. Elsősorban békéscsabai és környéki fehérhímzések, gyapjúhímzések, szőr- és szűcshímzések készültek most – fogalmazott Halasi Melinda, a Hímző Szakkör vezetője.

A hímzők és az éremgyűjtők közös kiállítása június 12-ig látogatható a HSMK Ősze András galériájában.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.