Újraindulnak városunkban a Pécsi Tudományegyetem képzései
A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat évtizedes kapcsolatban áll a baranyai egyetemmel. A felek ma jelentették be, hogy pár év kihagyás után, a közös erőfeszítésnek köszönhetően ősztől újra felsőfokú képzés indul a nemzetiségi önkormányzat szervezésében.
Volt egy holtpont, amikor nem indultak felsőfokú képzések, de a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Teleki úti intézménye továbbra is a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett telephelye – szögezte le Teleki László a mai sajtótájékoztatón.
– Elsősorban pedagógusoknak lesznek átképzések, amelyek olyan kreditpontokat adnak, amik megszerzéséhez eddig el kellett utazni Pécsre, Kaposvárra vagy Szekszárdra. Most viszont Nagykanizsán lesz lehetőség a kreditpontok megszerzésére. Illetve nem csak pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak, közalkalmazottaknak nyílik lehetőség, azoknak, akik már diplomával rendelkeznek, a kreditpontjukat itt meg tudják szerezni – tájékoztatta stábunkat Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A Pécsi Tudományegyetemnek egykor sikeres telephelye volt a nagykanizsai, a célkitűzés pedig az, hogy újra életet leheljünk bele – fogalmazott Szécsi Gábor professzor, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, aki telefonon keresztül kapcsolódott a mai sajtótájékoztatóhoz.
– Ezért döntöttünk úgy, hogy több lépcsőben megjelenünk újra a képzési kínálatunkkal Nagykanizsán. A több lépcső azt jelenti, hogy eleinte továbbképzésekben, tanfolyamokban gondolkodunk, majd, ha megerősödik az érdeklődés a Pécsi Tudományegyetem és karunk képzései iránt, akkor nem tartanánk lehetetlennek, hogy esetleg alap- és mesterképzésekkel is megjelennénk a városban – fogalmazott Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem dékánja.
A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város oktatási, képzési palettája színesedjen – mondta el a sajtótájékoztatón Fodor Csaba, önkormányzati képviselő, az ÉVE frakcióvezetője. Szerinte a szeptembertől induló képzés is rendkívül fontos.
– Ezeket a képzési formákat majd nagykanizsai és Nagykanizsa környéki pedagógusok, egészségügyi dolgozók és mások vehetik igénybe. Éppen azért, mert a hivatásukhoz szükséges továbbképzést, kreditpontokat meg tudják szerezni, és nem kell több száz kilométert utazni, vagy esetleg több napra szállást szerezni. Ezt a képzést itt helyben meg tudják szerezni –mondta el Fodor Csaba, önkormányzati képviselő, az ÉVE frakcióvezetője.
Az érdeklődők minden fontos információt megkapnak az induló képzésekről a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ismét számos fiatal bérmálkozott a Felsőtemplomban
2023. jún. 1. 20:24Százan részesültek a bérmálás szentségében a nagykanizsai Felsőtemplomban. A fiataloknak Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke közvetítette a szentlélek ajándékát.
Elindultak az energetikai fejlesztések Nagykanizsán
2023. jún. 1. 20:15A három fő terület közül a BLG-nél és az Attila óvodánál a héten már elkezdték a munkát a Szabadics Zrt. szakemberei. Az 1,3 milliárdos projektnek köszönhetően 8 kanizsai intézményt korszerűsítenek.
Forgalomba állt a tizenegy új elektromos autóbusz Zalaegerszegen
2023. jún. 1. 20:11A megyeszékhelyi flottát szerdán adták át. A 2,1 milliárd forintos projektet a Volánbusz finanszírozta.
Országos versenyen szereztek dobogós helyezést a piarista diákok
2023. jún. 1. 20:09Országos második helyezést szerzett a Katolikus Pedagógiai Intézet kreatív műveltségi vetélkedőjén a Piarista-Iskola csapata.A nagykanizsai intézményt három tizenegyedik osztályos diák, Jáger Rebeka, Beck Janka és Blaskovics Eszter képviselte a budapesti megmérettetésen.
Június havi gyógyszertári ügyelet
2023. jún. 1. 07:05A június havi gyógyszertári ügyeletről itt tájékozódhat.
Újra gyereknapi horgászversenyt rendeztek a Csó-tón
2023. máj. 31. 19:36Mintegy 500 hal került partra, majd vissza a tóba vasárnap délelőtt a Csónakázó tónál rendezett gyermek horgászversenyen. A gyermeknapi megmérettetés ezúttal is a kanizsai horgászegyesületek összefogásával valósult meg.
Befejeződött az ipari park bővítése
2023. máj. 31. 19:31Lezárult a mintegy 3 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósuló iparipark-bővítés Nagykanizsán. A projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg. A városvezetés az elnyert forrást az ipari park bővítésére, területvásárlásra és közművesítésre fordította, ezzel segítve Kanizsa gazdasági fejlődését.