Válogatott kapussal is edzhettek együtt a fiatal hálóőrök
Kapustalálkozót szervezett Vlaszák Géza szerda délutánra az Olajbányász Stadionba. A programon a jövő hálóőrei Borsi Bencétől, a magyar válogatott kerettag Demjén Patriktól és ifjabb Vlaszák Gézától tanulhattak.
A résztvevő fiatalok először elméleti oktatást kaptak ifjabb Vlaszák Gézától és Demjén Patriktól, majd a vendégekkel együtt a kanizsai szakmai stáb bemutatóedzésén vettek részt. A fő szervező úgy látja, ma már egyre inkább megbecsülik a kapusokat, így jóval több gyerek képzeli el a jövőjét a kapuban, mint évtizedekkel ezelőtt. Az eseményre több tucat ifjú hálóőr érkezett.
– Harmadik alkalommal tartunk kapustalálkozót, közbejött a Covid és az energiatakarékosság, így két éve nem tudtuk megrendezni. Most végre sikerült, huszonhat gyerekünk lesz itt, a 2006-tól születettek a 2012-esekig. Tulajdonképpen öt korosztály képviseli magát – árulta el Vlaszák Géza, korábbi labdarúgó.
Demjén Patrik néhány héttel ezelőtt Magyar Kupát nyert a Zalaegerszeg színeiben. A válogatott kerettag labdarúgó szerint a gyerekeknek fontos, hogy találkozzanak olyan magyar játékosokkal, akiket hétről hétre látnak a televízióban, mert az ő tanácsaiknak köszönhetően tudnak tovább fejlődni.
– Biztos vagyok benne, hogyha nekem is megadatott valami hasonló lehetőség, hogy találkozzak korszakos játékosokkal. Nyilván én nem vagyok legenda, de találkoztam olyan legendákkal, mint például Szűcs Lajossal, akikre felnéztem, kapusdologban. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan lökést, segítséget adott volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő – mondta el Demjén Patrik, Magyar Kupagyőztes labdarúgó.
Az elméleti beszélgetés során a kapusok mentális felkészültségének témája is teret kapott. Borsi Bence, szerint fontos, hogy a csapatokban a játékosok ne posztriválisként tekintsenek egymásra, hanem csapattársként, akitől lehet tanulni.
– Mindig van mit tanulni és fontos, hogy a kapusok is külön egy jó csapatot alkossanak. Egymást biztassuk, egymást húzzuk felfelé. Hiszen lehet olyan, hogy nekünk van egy rossz napunk és akkor pont lehet, hogy Peti vagy Henrik jobb napjával sikerül az én teljesítményemet is felfelé húzni – hangsúlyozta Borsi Bence, az FC Nagykanizsa labdarúgója.
Szakértők szerint az utóbbi évtizedben a kapusposzt fejlődött leginkább a labdarúgásban. A korábbi válogatott kapuvédő, ifjabb Vlaszák Géza látásmódja szerint az alapok nem változtak, de ma már nem elég, ha a poszt képviselői jól védenek, az összjátékból lábbal is ki kell venniük a részüket.
– Abban tényleg történt forradalmasítás, hogy nagyon sokszor hazaadják a labdát és 6 a 4 elleni szituációban meg kell oldani a legnehezebb helyzetben, hogy ne veszítsük el a labdát, mert abban a pillanatban gólt kapunk. Ilyen szempontból tényleg változott, de a mai napig tartja magát a mondás, hogy először végy egy kapust, aki jól véd. Utána lehet beszélni arról, hogyan indít vagy hogyan játszik lábbal, de elsősorban ne kapjunk gólt – vélekedett Ifjabb Vlaszák Géza, egykori válogatott labdarúgó.
A meghívott vendégek mellett a közös edzésen részt vett Sáfár Csaba és Munkácsi Zsolt is, az FC Nagykanizsa felnőtt és utánpótláscsapatának kapusedzője.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Nyerni szeretnének Siófokon
2023. jún. 2. 19:39A Tungsram SE Nagykanizsa férfi kézilabda együttese, mely az NB II Dél-nyugati csoportjában szerzett bajnoki címet, pontosabban védte meg elsőségét, az NB I B-s osztályozó keretében lép pályára június 3-án, szombaton Siófokon.
Vereséggel búcsúztatták az idényt a hölgyek
2023. jún. 2. 19:34Utolsó szezonbeli bajnokiján 4-2-es vereséget szenvedett az FC Nagykanizsa NB II-es női labdarúgó együttese hazai pályán a Pápai ELC-vel szemben, a kanizsaiak az ötödik helyen fejezték be a Nyugati csoport küzdelmeit.
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.