A Keszthelyi Közgazdasági Technikum tanulóinak vállalkozói ötletei bizonyultak a legjobbaknak a Modellvállalat 2022/23 szimulációs versenyen
A Modellvállalat 2022/23 szimulációs versenyen a szakképzésben tanulók mutathatták meg vállalkozói ötleteiket, azt, hogy miként tudnának piacképes ötleteket megvalósítani. Az első három helyre a Zalaegerszegi és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tanulói kerültek - közölte a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet az MTI-vel.
A közlemény szerint a KTI, mint projektgazda a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében az idei tanévben már másodjára rendezte meg a versenyt.
Tavaly novemberben indult a második megmérettetés, amelyre már 9., 10. és 11. évfolyamos diákok is pályázhattak. A csapatok 14 ágazat tanulói közül kerültek ki.
A versenyre 152 csapat nyújtott be pályamunkát, amelyek közül a zsűri 40 csapat pályázati anyagát fogadta el. A vetélkedés online fordulói 2022 novemberétől idén áprilisig tartottak, 11 csapat versenyezhetett a Kecskeméten rendezett döntőben a legjobb vállalkozási ötlet címért.
A diákok céges ötletei között volt például szürkevíz-hasznosító, vagy cukorbetegeknek szánt gyümölcsleveket forgalmazó vállalkozás, de drogjelző varázsgyűrű vagy Balaton környéki termékeket forgalmazó vállalkozási terv is.
A közleményben arra is kitértek, hogy a KTI az elmúlt hónapokban több mint 15 millió forint ösztöndíjjal támogatta a versenyző diákokat, és még további 3 millió 843 ezer forintot fizettek ki a részükre.
A Modellvállalat 2022/23. szimulációs verseny döntőjében az 1. és a 2. helyezést is a Keszthelyi Közgazdasági Technikum, a 3-at a Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium diákjai szerezték meg, a zsűri különdíjjal jutalmazta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium csapatát.
MTI
(Borítókép: zszc.hu)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Közösségépítés Sormáson
2023. okt. 2. 15:50Szüreti mulatsággal egybekötött falunapot tartottak Sormáson. A település lakossága a rossz idő ellenére is szép számban gyűlt össze a helyi focipályán, a főzőversenyre pedig rekordnak számító tíz csapat nevezett.
A Városi polgármesterek randevúja Zalaegerszegen
2023. okt. 2. 08:12Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta.
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.