A diákok is megemlékeztek a trianoni diktátum aláírásáról
Emlékműsorral hajtottak fejet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Péterfy tagintézményének diákjai a trianoni diktátum elszenvedői előtt a nemzeti összetartozás napja alkalmából.A gyerekek iskolatársaiktól tudhattak meg többet az országrészek elcsatolásáról.
Évek óta részt vesz a Határtalanul programban a Péterfy-iskola, amelynek részeként az intézmény hetedikesei idén négy napot Felvidéken töltöttek. A közös program során a diákok Selmecbányán, Besztercebányán és Kassán is jártak. Valgut Anita szerint fontos, hogy a tanulók a határon túliak identitásával és sorsával is megismerkedjenek az ilyen látogatások során.
– A negyedik napon, az idegenvezető segítségével Szepesváraljára utaztunk, ahol Közép-Európa egykori legnagyobb várát látogattuk meg. Utána Kassára jutottunk el, itt a városnéző idegenvezetés után, ahol koszorúztunk II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona sírjánál – mondta el Valgut Anita, a Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Általános Iskola pedagógusa.
Az élményeket és tapasztalatokat ma osztották meg a résztvevők az iskolatársaikkal. A diákok megrázó és felemelő impulzusokkal tértek haza Nagykanizsára.
– Nagyon jó volt látni, hogy ők megpróbálnak ott is magyarul tanulni, illetve nem beleépülni a szlovák társadalomba, hanem próbálják megőrizni a magyarságukat – árulta el Vincze Kevin, a Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Általános Iskola diákja.
A program részeként a trianoni békediktátum aláírására emlékező iskolai műsort is ma rendezték az intézményben.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.