A Plakát Házban állította ki képeit Ludvig Zoltán
Ludvig 70 címmel nyílt jubileumi kiállítás kedd délután a Magyar Plakát Házban. Ludvig Zoltán festőművész születésnapi tárlatán több mint 30 évet átölelő munkákat láthat a közönség, köztük az alkotó legújabb szenvedélyének számító madarakat ábrázoló képeket. A kiválogatott képek mind a művész személyiségét tükrözik.
Az alkotó legfrissebb munkáit, a madarakat ábrázoló festményeket egy szlovák művésztelepen eltöltött idő inspirálta. Ludvig Zoltán szerint az állatok ábrázolása egy új pluszt adott neki, de megmaradt a hamisítatlan Ludvig-stílusnál.
– Azt hiszem, minden festőnek, aki komolyan gondolja, megvan a saját stílusa, már ha sikerül neki kialakítania a saját stílusát. Úgy gondolom, nekem sikerült, ez látszik az első képeken is. Ez ’77-ben történt, az első kép, ami igazi Ludvig kép volt, ez már teljesen megismerhető, bárhova teszik, és később jött az akvarell grafit, ami kiegészítette azokat a régi technikákat, most pedig pluszba jöttek a színes madarak, illetve színesebbek lettek a képek – nyilatkozta Ludvig Zoltán festőművész.
Ludvig Zoltán minden képe az életről szól, szereti megörökíteni valaminek a kezdetét, az elindulását. A művész szerint igazából nincs is nagymértékű különbség a régi és az új alkotásai között, hiszen mindegyik ugyanarra a motívumrendszerre épül.
– Mindig szerettem azt a pillanatot, amikor elindulnak a dolgok, tehát például amikor márciusban elkezd nyílni egy babszem a földből, és olyan kis dudoros és érdekes, és ha ránéz az ember, bármi lehetne. Lehetne az egy kis kígyó vagy állat, egy csiga, bármi, tehát nem konkrét a tudatformája. Ezt a pillanatot szerettem mindig megragadni, hogy bármi lehet abból, amit csinálok, és ha ránéz valaki a képemre, akkor úgy gondolja, hogy ezt már látta valahol, pedig nem látta, mert mindegyik teljesen egyéni és megismételhetetlen – tette hozzá Ludvig Zoltán.
A kiállított képek július 15-ig tekinthetőek meg a Magyar Plakát Házban.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
2023. szep. 26. 14:25Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
2023. szep. 26. 14:14Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Zalai művészek kiállítása a VOKE-ban
2023. szep. 25. 14:49Zalai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A pénteken megnyitott tárlaton Vajdainé Mikó Judit akvarellista alkotásai, valamint a kanizsai intézményben működő fafaragó szakkör négy tagjának munkái láthatók.