Egy nappal bővül az első Örvényesvölgy Fesztivál programja
Az eredetileg kétszer kétnapos, június 9-10-én és 16-17-én tartandó zalacsányi Örvényesvölgy Fesztivál egy nappal, gyerekprogramokkal bővül június második hétvégéjén - tájékoztatta a fesztivál igazgatója az MTI-t.
Badacsonyi Tamás közölte: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is számos gyerekprogramot felsorakoztató eseménysorozatot egy további gyereknappal bővítik. Június 11-én vasárnap bábszínházi előadásokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket a zalai dombok közé. A 12 év alattiaknak ingyenes napon látható lesz mások mellett Vitéz László, Kemény Henrik legendás bábfigurája Pályi János előadásában.
A fesztiváligazgató jelezte: a június 9-én kezdődő, két hétvégére időzített fesztivál első felében hét, kifejezetten gyerekeknek szóló programmal készülnek, így a Figurina Bábszínház a Hímzett Igricek, Navratil Andrea, a Kobzos Együttes és a keszthelyi Család Iskola növendékeinek előadásával a kézműves foglalkozások, hagyományos mesterségek bemutatója és játszóház mellett. A második hétvégén hat kicsiknek szóló előadás szerepel a programban, mások mellett a Holló Együttes és Vig Balázs műsora, de régészeti ásatási bemutatóval is készülnek.
Az idén először tartandó - a helyszín adottságai miatt limitált számú közönség előtt zajló - Örvényesvölgy Fesztivál nyitó hétvégéjének programjai a magyar hagyományok, a magyar népzene köré épülnek gazdag gyerekprogramokkal, különleges koncertekkel, esténként táncházzal, illetve ekkor lép fel a Csík Zenekar is. Ezen a hétvégén rendezik meg a Pálos Települések Országos Találkozóját is, együttműködésben a Magyar Pálos Renddel.
A második hétvégén külföldi sztárvendégek érkeznek Zalacsányba, a Gipsy Kings, Candy Dulfer, a Deladap, Kevin Davy White, valamint a New York-ból hazatérő Németh Ferenc dzsesszdobos és muzsikustársai. A hazai fellépők közt van mások mellett az Anima Sound System.
A szervezők a helyi gasztronómia és a nemzetközi különlegességek bemutatása mellett a második hétvégén a Gastro Kult & Art Ligetben bisztróételekkel, valamint élő zenével és művészeti tárlattal is várják a látogatókat.
MTI
(Borítókép: orvenyeshegypiknik.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
2023. szep. 26. 14:25Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
2023. szep. 26. 14:14Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.
Zalai művészek kiállítása a VOKE-ban
2023. szep. 25. 14:49Zalai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A pénteken megnyitott tárlaton Vajdainé Mikó Judit akvarellista alkotásai, valamint a kanizsai intézményben működő fafaragó szakkör négy tagjának munkái láthatók.