Ellopta a forgalomterelő oszlop akkuját, keresik a fonyódi rendőrök
A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt bűnügyi eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.
Ismeretlen személy 2023. április 20-án 22 óra 28 perckor az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalának 152. kilométerszelvényében – Fonyód magasságában – a kiépített, forgalom-átterelő jelzőoszlopokhoz tartozó akkumulátort eltulajdonította így az áramforrás pótlásáig a jelzőoszlopok láthatósága az éjszakai, illetve korlátozott látási viszonyoknál nagyban csökkent.
Kérjük, hogy aki az esemény körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a 8640 Fonyód, Vitorlás utca 2. szám alatt, vagy hívja a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as (2711-es mellék) telefonszámon , illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon.
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A rovat további hírei: Sziréna
Apát és lányát kapták bolti tolvajláson, Bázakerettyén
2023. okt. 4. 13:03A kamerafelvételeket visszanézve kiderült, rendszeresen loptak szeszes italokat és élelmiszert.
Árokban, fejtetőn állt meg autóval a 74-esen egy nagyatádi nő
2023. okt. 4. 09:42A 31 éves nagyatádi nő kisteherautóval Nagykanizsa irányából Magyarszentmiklós felé tartott, amikor letért az úttestről, árokba hajtott, majd a tetejére borult.
Kéményünk biztonsága a mi biztonságunk is
2023. okt. 3. 13:00Ha még nem tettük meg, akkor itt az ideje időpontot kérnünk a kéményseprőknél azért, hogy biztonságban tudjuk otthonainkat és szeretteinket. Magánszemélyeknek a kéményseprés ingyenes, viszont a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz. Az ellenőrzéshez időpontot kell velük egyeztetni. Az időpontfoglalás, ellenőrzés és, ha szükséges, a tisztítás is ingyenes.
Ittasan, késsel fenyegette élettársát Kisrécsén egy osztrák férfi (Frissítve: bíróság)
2023. okt. 3. 10:40A járőrök a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
2023. okt. 2. 11:07Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt
2023. okt. 2. 07:05A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.