Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A Szerdahely FC magabiztosan szerezte meg a harmadik vonal Déli csoportjában az elsőséget
Kezdjük is a Murakeresztúr legénységével, mely végül a II. osztály második helyén zárt úgy, hogy a múlt hétvégi, utolsó fordulóban a Cserszegtomaji SK ellen nyert 7-3-ra, s lett ezüstérmes. Azért nem írjuk, hogy rendkívüli alkalomról van szó, mert két éve ugyanígy második helyen végeztek, de a mostani éremosztónak is megadták a módját. Jött aztán szinte azonnal a Zala Megyei Kupa ötödik helyéért megvívott meccsük is szerdán – hazai környezetben a Semjénháza ellen (tehették mindezt úgy a keresztúriak, hogy egy hete a sorozatban a Zalalövőt múlták felül 2-1-gyel...). A siker, a Magyar Kupa főtáblájára jutás a ZMK-ben is összejött, 2-1-re nyertek Visnovics László tanítványai úgy, hogy Pápai Mátyás 59. percben lőtt góljára Szilveszter Sándor (68.), valamint Polgár Sándor (89.) válaszolt...
A napokban éremátadóra voltak hivatalosak a Murakeresztúr SE együttesének futballistái, akik a másodosztályban ezüstérmet ünnepelhettek
Fotók: facebook
A zalai harmadik vonalban a bajnokságot a szezont már korábban aranyéremmel abszolváló Szerdahely FC gyakorlatilag két nap alatt tudott le két találkozót, s a tótszerdahelyi labdarúgás 2014-es újraindulása után a Déli csoportban bajnoki címet ünnepelhetett. Bő másfél hete már díjkiosztót is tartottak, s mindezt csak azért írjuk, mert a mostani szezonban második Sand SE-nél, valamint a harmadik Gelse SE-nél az ünnepélyes szezonzáró még előttük áll. Információink szerint a sandi eseményeknek úgymond díszvendége a napokban a szezon legjobb NB I-es játékvezetőjének választott Berke Balázs lesz.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a fővárosiak ellen.
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.