Idén is bemutatták a legjobb hevesis munkákat
Kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjainak legjobb alkotásaiból az intézmény galériájában. Összesen 436 – különböző technikával – készült képet tekinthetnek meg az érdeklődők.
Tanévenként tíz kiállítást tartanak az intézményben, év végén hagyományosan a diákok munkáit mutatják be. Szabó Erzsébet igazgató úgy fogalmazott, erre a tárlatra készülnek a leginkább, mivel a bemutatott alkotások üzenetként is szolgálnak egymás, illetve a felnőttek felé.
– A gyermeki lélek még más, mint a felnőtt, ők még spontán nyilvánulnak meg az alkotásaikban is. És nagyon sok minden egy gyermekrajzból visszatükröződik. A gyerek hangulatvilága, a lelki világa, az, hogy a jelent, hogyan éli meg, a pillanatnyi érzelmei. Minden visszatükröződik a színek használatából, a képi megformálásból – mondta el stábunknak Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.
Ez volt az iskola galériájának 33. kiállítási éve, egy diák nyolcvan alkotó munkájával ismerkedhet meg az általános iskolai évei alatt. Lengyák István szerint ezek az események a gyerekek kreativitására is hatással vannak, éppen emiatt a bőség zavarával is küzdöttek a kiállított rajzok, festmények kiválasztásakor.
– Idén 436 alkotást tettünk ki a paravánokra. Természetesen nem fért ki az összes alkotás, amit a gyerekek szerettek volna viszontlátni azért, hogy megmutathassák a szüleiknek, az osztálytársaiknak és büszkék lehessenek arra, amit ebben az esztendőben csináltak – hangsúlyozta Lengyák István galériavezető-pedagógus.
A megnyitót összekapcsolták az intézmény irodalmi vetélkedőjének díjátadójával, amelyben a második, harmadik és negyedik osztályos diákok vettek részt. Külön elismerést kapott a nyolcadikos Körhöcz Milán, aki zenészként és énekkarosként is folyamatosan közreműködött az iskola kulturális programjain.
– Nagyon meglepődtem és nagyon megtisztelőnek találom. Úgy gondolom, hogy amit itt csináltam ebben az iskolában és aminek a része lehettem, az nagyon megtisztelő. Most, hogy elmegyek, nagyon boldogan fogok visszaemlékezni arra, ami itt történt velem – mondta Körhöcz Milán, a Hevesi-iskola tanulója.
A tanév utolsó kiállításának megnyitóját ezúttal is színesítette a hevesisek kulturális műsora.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek
2023. okt. 4. 14:17A zenetörténet szinte minden korszakából hangzanak fel dallamok, izgalmas formációk, nagyszerű zenészek tolmácsolásában – ezen felvezetéssel invitálták a közönséget a kedd esti koncertre a Medgyaszay Házba, ahol a Nagykanizsai Kamarazenei Műhelyt hallhatta a közönség.
Pánamerikai dallamok a Kőrösiben
2023. okt. 4. 14:10A Los Andinos zenekar adott koncertet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az eseményen a diákok az Andokból származó népzenét hallhattak, autentikus dél-amerikai hangszerek kíséretében.
Kulturális ősz Kanizsán
2023. okt. 3. 21:43Gazdag és izgalmas évadot ígér a Kanizsai Kulturális Központ. Az érdeklődők a különböző művészeti ágak színes palettájából válogathatnak az őszi-téli időszakban. Az intézmény munkatársai minderről sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.