Kvártélyházi nyár, bábművészeti programok és Egerszeg Feszt Zalaegerszegen
Kortárs művészeti fesztivállal kezdődik meg vasárnap a Kvártélyház 17. évada Zalaegerszegen, ahol június 16-tól a Bábművészeti Világtalálkozó, valamint az Egerszeg Feszt programjaira is várják az érdeklődőket.
Balaicz Zoltán polgármester a programokat beharangozó keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatón elmondta: a város számára nagy lehetőséget jelent, hogy a Griff Bábszínház kiemelt résztvevője a világtalálkozónak, az Egerszeg Fesztet ugyanis a bábművészeti programsorozathoz kapcsolódva tudják megrendezni.
A városvezető emlékeztetett arra, hogy az európai energiaválság negatív hatásai miatt a zalai vármegyeszékhelyen nem terveztek nagyszabású rendezvényeket. A támogatásoknak, valamint a folyamatosan növekvő iparűzési adóbevételeknek köszönhetően azonban erre a célra is tudtak forrást biztosítani.
Szűcs István, a Griff Bábszínház igazgatója kiemelte: a Bábművészeti Világtalálkozó részeként félszáz báb- és utcaszínházi eseményt szerveznek Zalaegerszegen.
A részletekről elmondta: a fesztivált június 16-án óriásbábos felvonulással nyitják meg. Három napon át többek között artistaprodukciókkal, vásári kesztyűs bábjátékokkal és interaktív gyermekműsorokkal várják a látogatókat. A programkavalkádra többek közt Argentínából, az Egyesült Államokból és Franciaországból érkeznek majd fellépők.
Az Egerszeg Feszt programjai között lesz filmvetítés, felnőtt táncház és a város védett értékeiről szóló előadás. A Kertvárosba és Landorhegyre kéklámpás felvonulás indul, a Széchenyi téren kiépített nagyszínpadon pedig a Készenléti Rendőrség Zenekara ad koncertet. A programsorozatot június 18-án utcaszínházi programokkal zárják.
Tompa Gábor, a Kvártélyház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kvártélyházi színházi előadássorozatot nyitó művészeti fesztiválon vasárnap a Közel a jóhoz című verses-zenés műsort láthatja a közönség, hétfőn Csík György díszlet- és jelmeztervező munkáiból nyílik kiállítás, majd a Kvártélyházi improvizációk és más variációk című összeállításra invitálják a közönséget. A sorozat irodalmi és zenei estekkel folytatódik, június 15-én a Kőszegi Várszínház művésze, Káldi Artúr érkezik a Szénakutyák című monodrámával Zalaegerszegre.
Júliusban a Meseautó és a Pál utcai fiúk című népszerű darabokat láthatják az érdeklődők. A nyári színházi évadra premierrel is készülnek: Az ÁJLÁVJÚ! (Te édes, de jó vagy, légy más!) című musical-revüt július 29-én mutatják be.
A rendezvénysorozatot augusztus végén a Zalai Táncegyüttes műsorával zárják.
MTI
(Borítókép: EgerszegFeszt/facebook.com)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Közösségépítés Sormáson
2023. okt. 2. 15:50Szüreti mulatsággal egybekötött falunapot tartottak Sormáson. A település lakossága a rossz idő ellenére is szép számban gyűlt össze a helyi focipályán, a főzőversenyre pedig rekordnak számító tíz csapat nevezett.
A Városi polgármesterek randevúja Zalaegerszegen
2023. okt. 2. 08:12Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta.
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.