Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható az első nyári hétvégén
Néhány Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet az első nyári hétvégén, de így is sok napsütés és kevés csapadék várható. A szél olykor élénk, néhol erős lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan - kisebb számban északon - alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az északias szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy akár viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 27 és 30 Celsius-fok között várható.
Szombaton napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel és legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9-15 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-26 fok között valószínű.
Vasárnap gomoly- és fátyolfelhőkre kell számítani, majd helyenként meg is vastagodhat a felhőzet, és záporeső, zivatar is előfordulhat, átmeneti szélerősödéssel. A hajnali 6-14 fokról 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
MTI
(Borítókép: exisport.hu)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
2023. okt. 2. 12:23Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Októbertől több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok
2023. okt. 2. 09:25Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.
Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő
2023. okt. 2. 06:00Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható.
Folytatódik a napos idő a hétvégén is
2023. szep. 29. 06:00A hétvégén is folytatódik az alapvetően napos idő, de szombaton egy hidegfront miatt előfordulhat záporeső és sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél. Vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Koronavírus: továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
2023. szep. 28. 06:00A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 21 mintavételi helyen az "emelkedett", míg Pécsen - változatlanul - a "magas" kategóriába esik.
Sokan terveznek munkát váltani a közeljövőben
2023. szep. 27. 11:50A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is körbejárta a fluktuáció kérdéskörét, akiknél az alkalmazottak több mint 10 százaléka mondott fel 2022-ben, szintén a kedvezőbb bérezés reményében.
Népszámlálás: Öregszik a társadalom, 1,1 millió fővel kevesebben vagyunk, mint 1980-ban
2023. szep. 27. 06:00A vallási hovatartozásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésre a lakosság 60 százaléka felelt. A válaszadók 50 százaléka, 2,9 millió fő katolikus volt, közülük 2,6 millióan a római katolikust, 165 ezren a görögkatolikust jelölték meg vallásukként. A reformátusok aránya 16, az evangélikusoké 3,1 százalék volt 2022-ben.