Nyáron megszűnnek az Ady utca burkolathibái
Az önkormányzat az igazságügyi szakértő véleménye alapján peren kívül megegyezett a sétálóutca tervezőjével és kivitelezőjével végül ők vállalták a helyreállítás költségeit 70 illetve 30 százalékos arányban, ami mintegy 12 millió forint. A szakaszt még 2019-ben adták át, de néhány hónappal később már jelentkeztek is az első lakossági panaszok.
Stábunk egy évvel ezelőtt foglalkozott az Ady utca helyzetével, Horváth Jácint akkor is kijelentette, olyan problémáról van szó, amelyet az előző városvezetés felelőtlensége okozott, de a jelenleginek kell megoldania. A szakértői vélemény szerint nagyobb arányban a tervező hibázott a kialakításkor, így neki kell a javítási munkálatok költségeit nagyobb arányban vállalnia.
– Sikerült végre megegyeznünk a tervezővel, kivitelezővel, műszaki ellenőrrel a hiba kijavításáról, hiszen itt egy tervezési és kivitelezési hibáról beszélhetünk. Külső szakértőt kértünk fel egy évvel ezelőtt, hogy megállapítsa a felelősséget, ez megtörtént. Kiderült, hogy körülbelül 12 millió forintba kerül ennek az útnak a kijavítása, ezt a 12 millió forintot szerencsére jogi útra terelés nélkül az utca tervezője és kivitelezője magára vállalta és ki fogják javítani ezt a hibát – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.
A repedéseket, elmozdulásokat az időjárás hatásai mellett a sétálóutcába behajtó autók súlyosbíthatják. Hivatalosan csak a környékbéli üzletek áruszállítói és a lakók hajthatnak be a területre, sokan azonban megszegik ezeket a szabályokat. Az önkormányzat most igyekszik elejét venni ennek a tendenciának.
– Azt vállaltuk mi a város részéről, hogy az utca végén egy sorompót telepítünk. Jól lehet, az útnak el kell bírnia 3,5 tonnás járműveket, de nem szeretnénk, hogyha nagyon sok autó járna be és a kiadott engedélyek alapján csak az jöhetne be az utcába ténylegesen, aki erre jogosult. Egy sorompó beszerzésre kerül, a Via Kanizsa már meg is rendelte és e hónap végéig felszerelésre kerül a posta elé – tette hozzá Horváth Jácint.
A javítások a tervek szerint a nyár végéig befejeződnek az Ady utcában. Horváth Jácinttal bővebb beszélgetést láthatnak későbbi Napi Kanizsa című műsorunkban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.