Vérünk legnagyobb ellenségei: nyirokcsomó- és csontvelődaganatok
A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel - köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek. Az emlő-, a tüdő-, a vastagbél- és a prosztatarák után az ötödik leggyakoribb daganatos betegségtípusnak számítanak. Az onkohematológiai megbetegedések kivizsgálásáról és kezeléséről Dr. Váróczy Lászlóval, a Debreceni Egyetem egyetemi docensével beszélgettünk.
Mi a vérképző szervek szerepe a szervezetben?
Legfontosabb vérképző szervünk a csontvelő, ez termeli a vérben található vörösvértesteket fehérvérsejteket és vérlemezkéket. A fehérvérsejtek elsősorban az immunrendszerünk működésért felelősek, és a kórokozók elleni védekezésben játszanak fontos szerepet; a vérlemezkék a véralvadásban töltenek be lényeges feladatot; míg a vörösvértestek az oxigént szállítják szervezetünkben.
A vérképző szervek közül a csontvelő mellett még a nyirokcsomókat kell megemlítenünk: ezek nem sejteket termelnek, hanem a fehérvérsejtek éréséért felelősek.
A vérképző szerveknél is megjelenhetnek daganatos betegségek; a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai eszközöknek, módszereknek köszönhetően ezek már könnyen beazonosíthatók.
„A több mint százféle onkohematológiai betegségnek három fő csoportját különböztetjük meg: a csontvelő daganatos megbetegedéseit leukémiának, avagy fehérvérűségnek, a nyirokcsomó eredetű daganatokat limfómáknak hívjuk, a myeloma pedig a csontvelő plazmasejtjeinek daganatos betegsége” – ismertette a hematológus szakorvos. „Kórlefolyásuk szerint is osztályozhatjuk ezeket a betegségeket, amelyek alapján lehetnek akut, azaz agresszív és gyorsnövekedésűek, illetve krónikus, azaz lassabb lefolyásúak.”
Hogyan ismerhető fel a betegség? Mik a tünetei?
A betegség tünetei rendkívül általános jellegűek. Legtöbbször a vérképzési zavar miatt kialakult vérszegénységgel kapcsolatosak: gyengeség, fáradékonyság, alacsony vérnyomás, hajhullás jellemző.
A daganatos sejtek gátolhatják a vérlemezke képzést is. Az emiatt kialakult vérlemezke hiány vérzékenységet okozhat. A visszatérő fertőzések pedig a fehérvérsejtek megbetegedéseit jelezhetik, ami szintén a vérképző szervek megbetegedése miatt alakul ki.
A myeloma multiplexnek más jellegű tünetei vannak; ezt a betegséget a csontfájdalomról, fogyásról, illetve veseelégtelenségről lehet felismerni.
„Általában a háziorvosban merül fel a gyanú, hogy valami komolyabb baj lehet, hiszen a beteg elsőként őt keresi fel az általános tünetekkel. A legjellemzőbb, hogy első lépésben a vérszegénységre derül fény. A háziorvosi vizsgálat az esetek többségében megerősíti, hogy egyszerű vashiány vagy B12 vitaminhiány áll a vérszegénység hátterében, ellenkező esetben pedig a beteget hematológiai szakrendelésre küldik, további kivizsgálásra. A megnagyobbodott nyirokcsomók is rosszat jelenthetnek, és szintén hematológiai kivizsgálást igényelnek. Ezek a megnagyobbodott csomók általában fájdalmatlanok és több mint 2 két cm-es az átmérőjük.”
A korszerű laborvizsgálatoknak köszönhetően ma már egy vérvétel is elég lehet a diagnózishoz. Ha ez önmagában kevés, a kivizsgálás csontvelő mintavétellel, illetve nyirokcsomó biopsziával is kiegészül.
„A csontvelő, illetve a nyirokcsomó mintavételt helyi érzéstelenítéssel végzik, amely inkább kellemetlenséget jelent a beteg számára mintsem fájdalmat. Nincs szükség arra sem, hogy a beteg emiatt kórházi ellátást kapjon, járóbeteg ellátásban megoldható mindkét beavatkozás.”
A betegség pontosabb felméréséhez emellett szükség lehet röntgen-, CT- vagy Pet-CT- vizsgálatra is. Ebben a radiológus segíti a hematológus munkáját.
Új lehetőségek a betegek kezelésében
Az onkohematológiai betegségek kezelése az elmúlt években rendkívül sokat fejlődött. A páciensek lehetőségei korábban korlátozottabbak voltak; de szerencsére ma már lényegesen jobbak az esélyek a gyógyulásra, illetve a betegséggel történő együttélésre.
„A sok mellékhatást okozó kemoterápiáknál korszerűbb eljárások is rendelkezésre állnak: olyan célzott, daganatellenes kezelések, amelyek nemcsak kevesebb mellékhatással járnak, de eredményesebbek is. Rendkívül nagy könnyebbség a betegnek, ha nem kell bejárnia vagy befeküdnie a kórházba, akár otthon is beszedheti a tabletta formájában felírt gyógyszereket, és sokkal kellemesebb körülmények között gyógyulhat.”
Forrás: well.hu
A rovat további hírei: Színes
Segítheti az epigenetika a cukorbetegség megelőzését és gyógyítását?
2023. okt. 2. 11:50A cukorbetegség rengetegféleképpen kialakulhat: gyakran genetikai úton öröklődik, de génektől függetlenül is megjelenthet: fakadhat túlsúlyproblémákból, mozgásszegény életmódból, egészségtelen étrendből vagy az életkorból.
A nyelvek európai napja
2023. szep. 29. 16:40Többnapos programmal készültek a Nyelvek Európai Napjára a Thúry György Technikumban. A diákok ma az immáron hagyománynak számító Idegen nyelvi Versmondó Fesztiválon vettek részt.
Túrák a világnapon
2023. szep. 29. 15:47Városnéző túrákkal ünnepelte a Turizmus világnapját a nagykanizsai Tourinform iroda. A pénteki eseményen a kanizsaiak a belváros szobrairól bővíthették tudásukat.
Férfiak ünnepe a VOKE-ban
2023. szep. 29. 15:32A férfiakat ünnepelték csütörtökön a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai az év folyamán számos, vidám rendezvényt tartanak, ezek közül az egyik szinte egyedülálló a városban, ez pedig a férfinap.
Szív világnapja - Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét
2023. szep. 29. 10:40A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés és a gondoskodás. De hogyan járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?
Ünnepeljük együtt a világ egyik legnépszerűbb italát! - Szeptember 29. a kávé világnapja
2023. szep. 29. 05:00Nem lehet pontosan tudni, ki itta a világ első kávéját. A legenda szerint egy pásztor észrevette, hogy a kecskéi nagyon felélénkültek, miután lelegelték egy bizonyos cserje bogyóit. Ő is szedett arról a bokorról, forró vízbe dobta a bogyókat és megitta a főzetet, az első kávét. Gyakorlatilag az eljárás a mai napig ugyanez, persze kicsit másképpen.
Egyre népszerűbb a zártkerti övezet
2023. szep. 28. 16:48Csökkennek az ingatlanárak Nagykanizsán. Az energiaválság és az infláció hatása a lakáspiacon is érezhető volt az elmúlt években, azonban további emelkedésre nem kell számítani. A megkérdezett szakértő hangsúlyozta, jelentős visszaesés várható az árakban, de a 10 évvel ezelőttihez hasonló mélypont nem valószínű.