30 százalékos készültségnél tart az új ipari csarnok
A fejlesztés mintegy bruttó 600 millió forintból valósul meg. A pályázati forráshoz az önkormányzat 102 millió forint saját forrást tett hozzá, így a létesítmény tulajdonosa is a város lesz. A jelenlegi tervek szerint a szakemberek november végéig elkészülnek a projekttel.
Korábban több tényező is nehezítette a beruházást, a kivitelezés végül május 22-én indult el. A munkát egy nagykanizsai cég, az N-ferrum Kft. végzi. Az épület elkészülte után logisztikai, raktározási és termelési célokra is alkalmas lesz.
– Hányattatott sorsa volt, hiszen többször közbeszerzési eljárás során tudtunk eredményt hirdetni. Az első eljárás forráshiány miatt eredménytelen lett, olyan drága ajánlatok érkeztek be, amikhez az önkormányzat nem tudott önerőt biztosítani. De szerencsére ebben az évben, év elején sikerült vállalkozási szerződést kötnünk, s elindulhatott ez a beruházás is. A csarnok ütemterv szerint, a tervezettek szerint halad – emelte ki Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.
A csarnok 7 és fél méteres belmagasságú, acél szerkezetű és három egységre bontható, két 190, valamint egy 290 négyzetméteres részre. A városvezetés a következő közgyűlésen dönthet arról, hogy melyik cégét bízza meg a létesítmény kezelésével.
– Ez egy 1000 négyzetméteres alapterületű csarnok. Azonban nem egy csarnokról beszélünk, mert funkcionált részei lesznek, három csarnokrész lesz benne kialakítva. Lesz kisebb és nagyobb alapterületű is, attól függően, hogy milyen tevékenységet folytat a vállalkozó. Attól függően lehet majd köztük választani – tette hozzá Czirákiné Pakulár Judit.
A nyertes pályázat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz tartozik, az unió összesen 357 millió forint támogatást biztosított, amit a városvezetés 102 millió forinttal toldott meg.
M-B.GY.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.