A Kanizsáról induló teniszezőnek is szólt Magyarország himnusza a Davis-kupán
Keszthelyen ezen a hétvégén rendezik a tenisz legjobb válogatottjai közé visszakerülésről „határozó” osztályozót Magyarország és Törökország csapatai között a Davis-kupában.
A Helikon Teniszcentrumban remek hangulat uralkodott a Davis-kupa-osztályozó első napján
Fotó: PL
A Helikon Teniszcentrumban kimondottan remek hangulatú mérkőzésekkel rajtolt el a Davis-kupa-válogatottak találkozója, mely a magyar és török együttes között arról hivatott dönteni, melyikük folytathatja – újra – az elitliga kapujában. Nos, a keszthelyi Dk-találkozón érthető módon a magyar válogatott tagjai közül – játékuk végett – a két „első emberre”, Marozsán Fábiánra, valamint Piros Zsomborra irányult a reflektorfény, de a további kerettagok, így Valkusz Máté, Fajta Péter, valamint a bemutatásnál tapsvihart elkönyvelő Füle Mátyás is nélkülözhetetlen szereplői ennek az egységnek. Utóbbi teniszező esetében nem véletlenül hangzott el a szpíker részéről többször is Nagykanizsa neve, hiszen a 24 esztendős Mátyásnak a dél-zalai város a szülőhelye, s lényegében Kanizsához azóta is szoros szálak fűzik – ezzel párhuzamosan persze beilleszkedvén a zalai teniszélet után immár az országos elitbe is.
Keszthelyen a kanizsai Füle Mátyás (jobbról az első) kapta az egyik legnagyobb tapsot a Dk-találkozót megelőzően
Fotó: facebook/Hungarian Tennis
S visszakanyarodván a Dk-osztályozóra, Marozsán, valamint Piros is hozta mérkőzését, így a magyar válogatott 2:0-ra vezet a világranglista 92., valamint 111. helyén álló magyar versenyzők győzelmeit követően. Folytatás szombaton 11 órától: akkor kezdődik a párosok csatározása, valamint ha szükséges, akkor még egyest is rendeznek a keszthelyi helyszínen.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Nem volt egy tophétvége a térség labdarúgásában
2023. szep. 17. 22:25A labdarúgó vármegyei első osztályban szereplő dél-zalai együttesek közül mindössze a Zalakomár szerzett pontot, míg a labdarúgó Mol Magyar Kupa 3. fordulójában búcsúzott az FC Nagykanizsa legénysége.
Még szorosabb lesz az együttműködés a kézilabdaklub és a Médiaház között
2023. szep. 15. 19:29Élőben közvetíti a nagykanizsai férfi kézilabdacsapat valamennyi hazai bajnoki mérkőzését a 2023/24-es idényben a Kanizsa Médiaház. Az NB II-ben a feljutásért küzdő gárda első itthoni találkozóját szombaton délután láthatják a NEKA U21-es együttese ellen a Youtube-csatornánkon.
Új alapokra került a kézilabda és a labdarúgás támogatása Nagykanizsán
2023. szep. 15. 19:09Együttműködési szerződést kötött a nagykanizsai önkormányzat a helyi labdarúgócsapatot és a kézilabdaklubot üzemeltető Kft-vel. A megállapodás értelmében a helyi csapatokat üzemeltető cégeknek elő kell segíteniük, hogy az egyesületek a következő időszakban magasabb osztályban tudjanak szerepelni.
Szombatra és vasárnapra is kézilabda
2023. szep. 14. 18:30A férfi kézilabda NB II E-csoportjának első fordulójában rögtön győzelemmel kezdett a Nagykanizsa együttese, míg a női harmadik vonalban a Tungsram SE Nagykanizsa Balatonbogláron szenvedett vereséget. Folytatás az előttünk álló hétvégén, s mindkét csapat számára Nagykanizsán.
Nem rossz kezdés, hétfőn pedig az Újpest érkezhet
2023. szep. 13. 19:22Döntetlennel nyitotta bajnoki idényét az NFC NB II-es futsal együttese, Gyurcsányi Zsolt játékos-edző vezetésével Dunaújvárosban szereztek pontot a kanizsaiak.
Sikeres bowlingverseny Nagykanizsán
2023. szep. 13. 13:43Nagykanizsán is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a bowling. A közkedvelt bábusportban több amatőr versenyt is rendeztek már az egyik helyi vendéglátóhelyen, a legutóbbit múlt vasárnap.
Mindkét fogásnemben a dobogón
2023. szep. 12. 20:12A Kanizsai Birkózó Sportegyesület számára az utóbbi hetek mozgalmasan alakultak mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztálya számára.