A keleti blokk legendás autói is megjelentek a főtéren
A Bor– és Dödöllefesztivál egyik kísérőprogramjaként, veterán autóstalálkozót rendeztek az Erzsébet téren. Az érdeklődők muzeális értéknek számító járműveket is megtekinthettek. A város főterén mintegy húsz automobil sorakozott fel szombaton.
A kanizsaiak több, a ’80-as években készült veterán négykerekűt is megcsodálhattak, ám a legnagyobb nézősereg a Trabantok körül csoportosult. A kelet-német szimbólumnak számító kocsik egyre inkább tűnnek el az utakról, 2006-tól a 601-esek csak katalizátorokkal közlekedhetnek, így sokan megváltak tőlük. Néber Tamás számára azonban nem volt kérdés, hogy megőrzi az utókornak első autóját, amelyet előszeretettel mutat meg azoknak is, akik maximum könyvben látták ezt a típust.
– Egyre kevesebb már az az autó, az a Trabant, ami forgalomban maradt, nagyon megy felfelé az áruk. A gyerekek – azért így mondom, mert egy másik generáció vagyok már – egy része már nem tudja hova tenni. Mi segítünk abban, hogy tudják, hogy ez milyen, megmutatjuk nekik, visszük közönségtalálkozóra is, versenyen is, mikor ott vagyunk, beültetjük őket és elmagyarázzuk, hogy mi, hogyan működik. Az én fiam 17 éves, neki most építünk egyet – nyilatkozta Néber Tamás, ralinavigátor.
Népszerű darabnak számított Bogár Ferenc kétütemű raliautója is, amellyel két évtizede versenyez ő és navigátora. A „Trabi” megbízhatatlanságáról számos anekdota született, a tulajdonos azonban ezeket igyekezett megcáfolni.
– Gyakorlatilag a megbízhatóságát az is bizonyítja, hogy a szervizen mi csak tankolunk és ablakot tisztítunk. Gyakorlatilag az autóhoz soha nem kellett hozzáérni. Nem rövid versenyeken szoktunk vele indulni, a Mecsek Ralinak a teljes távja közel 500 kilométer. Ezt szívfájdalom nélkül végig bírta üveghangon és csak tankolni kellett – mondta el Bogár Ferenc, raliversenyző.
A veterán járművek sofőrjei a kiállítást követően egy közös túrára indultak, amely a Förhénc-hegyen zárult.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek
2023. okt. 4. 14:17A zenetörténet szinte minden korszakából hangzanak fel dallamok, izgalmas formációk, nagyszerű zenészek tolmácsolásában – ezen felvezetéssel invitálták a közönséget a kedd esti koncertre a Medgyaszay Házba, ahol a Nagykanizsai Kamarazenei Műhelyt hallhatta a közönség.
Pánamerikai dallamok a Kőrösiben
2023. okt. 4. 14:10A Los Andinos zenekar adott koncertet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az eseményen a diákok az Andokból származó népzenét hallhattak, autentikus dél-amerikai hangszerek kíséretében.
Kulturális ősz Kanizsán
2023. okt. 3. 21:43Gazdag és izgalmas évadot ígér a Kanizsai Kulturális Központ. Az érdeklődők a különböző művészeti ágak színes palettájából válogathatnak az őszi-téli időszakban. Az intézmény munkatársai minderről sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.