A közösségi összefogáson volt a hangsúly Miklósfán
A helyi városszépítő egyesület és a Mindenki Házának vezetése közösen, a fiatalokat bevonva dolgozott az intézmény udvarán. A Loco-Motiv Közösségi Alapítvány hirdetett meg a nyár elején egy pályázatot, amelyre olyan civil szervezetek jelentkezhettek, akik a közösségépítést, az önkéntes programokat preferálják.
A civil összefogásnak Miklósfán nagy hagyománya van, hiszen a Mindenki Háza is így épülhetett fel annak idején – emlékeztetett Pintér-Tuboly Kinga, az intézmény vezetője.
– Idén elkészült az udvaron lévő padok fölé egy féltető, amit szerettünk volna lefesteni. Összekapcsolva a pályázati lehetőséget a céljainkkal, úgy gondoltuk, ez egy remek lehetőség arra, hogy bevonjuk az utódokat. A gyerekeket, az általános iskolás 7., 8. osztályosokat. Tovább örökítsük nekik a hagyományt, és megmutassuk, hogy a civil munka, az együtt dolgozás az nem csak munka, hanem örömforrás is, és ez építi a közösséget, ez visz minket előre – nyilatkozta Pintér-Tuboly Kinga, a Mindenki Háza vezetője.
A pénteki program két részből állt: a fizikai munka, a festés előtt Kósekné Ács Krisztina szociális segítő tartott előadást a gyerekeknek az önértékelés, önismeret témakörében. A fiatalok mintegy 40-en vettek részt a programban.
– Azért jöttem el, mert ez egy nagyon jó közösségfejlesztő program, és mindenki jól érzi magát itt. Itt vannak az osztálytársaim is, jó a hangulat – fogalmazott Hosszú Júlia.
A „Színezd újra” nevet viselő közösségi akció nem csupán a helyi diákokat várták. Az eseményt meghirdették a településrész lakossága körében, és az aktív miklósfaiak meg is érkeztek a Mindenki Házához, hogy segédkezzenek a munkában.
V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Mintegy 200 lelkes résztvevő a teljesítménytúrán
2023. okt. 4. 15:43Sikeres volt a 33. Kanizsa-túra. A 10, 20 és 30 kilométeres távokat összesen 201 fő teljesítette. A résztvevők idén 43 településről érkeztek.
Közgyűlési utózöngék
2023. okt. 4. 14:55A fejlesztések és a feljelentés. E két téma köré csoportosul a múlt heti soron kívüli közgyűlés utáni online kommunikáció. A Czirákiné kapcsán tett ígéret esetében a Fidesz Dél-Zala már a tanácskozás alatt posztolta a viszontválaszát, míg a Rozgonyi-óvoda fejlesztését rögvest, csütörtökön be is jelentette mindkét oldal.
Amint a betegnek tudnia kell...
2023. okt. 4. 14:33Három év kihagyás után, újra egészségügyi előadással várta az érdeklődőket a Szívbetegekért Egyesület. Kisjós Balázs belgyógyász prezentációja iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az eredetileg tervezett helyett, a HSMK egyik nagyobb termébe kellett költöztetni az eseményt.
PEN-Feszt a Kutatók éjszakáján
2023. okt. 3. 21:39Harmadszor rendezték meg a PEN-Fesztet a Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. A Kutatók Éjszakáján tartott eseményen az aulában interaktív programokkal várták az érdeklődőket, míg az udvaron a könnyedebb szórakozás játszotta a főszerepet.
Expo Real 2023
2023. okt. 3. 21:29Nagykanizsa is részt vesz Európa egyik legnagyobb, háromnapos ingatlankiállításán, a müncheni Expo Real-en. Az október 4-én induló rendezvényen több mint 30 országból mutatkoznak be, Nyugat-Magyarországot pedig kizárólag városunk képviseli. A delegáció célja, hogy minél több befektető figyelmét hívja fel Kanizsa kedvező adottságaira.
Óvodai projektzáró Áder Jánossal
2023. okt. 3. 21:23Áder János, volt köztársasági elnök tartott előadást ma délelőtt a Medgyaszay Házban. Az eseményre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívót. A megyei napilap és az M1 stábja azonban tudósíthatott az eseményről, és a megjelentek szerint, az okoseszközök óvodai használatát segítő pályázat zárásaként érkezett Kanizsára a kormánypárti politikus.
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.