A magyar turisták számát tekintve, rekordévet zárt Horvátország
Eddig 2019-ben utaztak legtöbben déli szomszédunkhoz, ahol az iskolakezdéstől szeptember végéig tartó utószezon is népszerű a magyar látogatók körében.
A szeptemberi időszak is ideális Horvátországban egy tengerparti nyaraláshoz, és hiába ért véget a nyár, sokan ősz elejére időzítik az utazásukat. Érdekesség, hogy az Adria InterCity járattal Nagykanizsáról közvetlenül lehet eljutni Splitbe, egészen szeptember 27-ig. Koósz Attila, a Horvát Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzulja elmondta, a két ország baráti kapcsolata is közrejátszik abban, hogy egyre népszerűbb úti cél Horvátország. Idén az utóbbi évekhez képest jóval több, 650 ezer magyar választotta nyári kikapcsolódásként ezt a térséget.
– Nagyon sokan látogatták meg Horvátországot. 20 százalékkal több a turista Magyarországról és 15 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép szám. Eddig a 2019-es év volt a rekordév, de 2023 ezt meghaladja, és egy rekordturistaév lesz olyan szempontból is, ami a magyarországi vendégek számát illeti – mondta el Koósz Attila, a Horvát Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzula.
A Splitbe közlekedő járat sikerében Koósz Attila szerint az is közrejátszik, hogy sokan autó helyett választják inkább a vonatozást. Kiemelte, nemcsak a nyári kikapcsolódás és a tenger miatt érdemes odautaznia a turistáknak.
– Horvátország nagyon sok természeti kinccsel rendelkezik. Azt gondolom, hogy a nemzeti parkokat is ki lehet emelni. Azt gondolom, ilyenkor szeptemberben a tengerparti fürdőzés mellett a kirándulás is egy nagyon jó opció, hiszen már nincs olyan nagyon meleg és nagyon sok szép tájat meg lehet tekinteni – tette hozzá a konzul.
Bár idén szeptemberben is többen utaznak a horvát területekre a korábbi évek átlagánál, sokan mégis azért kedvelik az ősz eleji vakációt, mivel így elkerülhető a nyári tömeg.
T.CS.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Belföld-külföld
Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől
2023. okt. 4. 10:07Teljesen elektronikussá vált az eljárás a cégeknek, kötelező megadni az adószámot.
25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén
2023. okt. 4. 08:50A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői.
Nobel-díj - Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat
2023. okt. 3. 14:45Krausz Ferenc móri születésű magyar fizikus 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte. Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője.
A nem nyugdíjas felnőtt lakosság ötödének van csak nyugdíjcélú megtakarítása
2023. okt. 3. 08:12A nem nyugdíjas korú magyar felnőtt lakosság 55 százaléka egyáltalán nem bízik abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható, mégis ötödük tervez csak hosszútávra és készül valamilyen öngondoskodási formával nyugdíjas éveire.
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
2023. okt. 2. 12:23Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Októbertől több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok
2023. okt. 2. 09:25Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.
Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő
2023. okt. 2. 06:00Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható.