A tűzifa ára is nőtt az elmúlt időszakban
Ahogy sok másnak, úgy megemelkedett idén a tűzifa ára is a tavalyi évhez képest. A drágulás bérek, a szállítási költségek és más járulékos költségek emelkedésével magyarázható, ami pedig kihat a kereslet alakulására. Az előző fűtési szezonban sok háztartásban tértek át alternatív fűtési módszerekre, de idén már egy teljesen átlagos gazdasági évre számítanak.
A téli tűzifamennyiség beszerzéséről célszerű minél előbb, akár már tavasszal vagy nyár elején gondoskodni, egyrészt azért, hogy az kellőképpen kiszáradjon, másrészt így a kereskedőknek is több idejük marad a különböző fafajok pótlására. Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója arról beszélt, a tavalyival ellentétben idén akkor sem kell készlethiány miatt hosszabb várakozásra számítani, ha valaki ősszel szeretne nagyobb mennyiséget vásárolni. A szállítási idő növekedésével ilyenkor azonban számolni kell.
– A befizetés teljesen gond nélkül zajlik, tehát amikor valaki vásárolni szeretne, bemegy az illetékes erdészethez, befizeti a fát azonnal. A szállítás viszont részben időjárásfüggő, hiszen az erdeink zömében nehezen megközelíthető helyen vannak, és hogyha olyan időjárás van, például esik az eső, akkor lehet némi csúszás a szállításban, de ez sosem nagy, néhány héten belül általában mindenki megkapja a fáját, tehát igazából ebben sincs fennakadás – hangsúlyozta Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója.
A megemelkedett gázárak miatt a tavalyi évben az azt megelőző fűtési szezonokhoz képest a megszokottól eltérő piaci igények alakultak ki. Szörcsök Zsolt, a Szörcsök Művek Kft. ügyvezetője elmondta, a legnépszerűbb fafajok tekintetében nem történt változás.
– Mindenkinek változó. Az akác, a bükk, a gyertyán, minden évben ezek főleg, a tölgyfa esetleg. Mindenkinek a megszokásokon alapul, de igazából mindegyik jó. Az a lényeg, hogy legyen száraz, legyen megbízható helyről, megbízható mennyiség, ez a fontos, tehát ez nem változott az előző évekhez képest – fogalmazott Szörcsök Zsolt, a Szörcsök Művek Kft. ügyvezetője.
A szakemberek szerint a tavalyihoz hasonló rohamra idén nem kell számítani, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a tűzifa megvásárlását.
T.CS.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
A játszótér nem, a dobok költöznek
2023. szep. 20. 16:54A játszótér marad – így foglalta össze röviden az Eötvös tér helyzetét Berta Krisztián. Az önkormányzati képviselő nemrégiben a terület hajléktalan problémájával kapcsolatban nyilatkozott Híradónknak. Az összeállítás után számos megkeresés, üzenet és komment érkezett, amelyekben mind a nemtetszésüket fejezték ki a helyiek, hogy a város egyik legnépszerűbb játszóterét a Csó-tóhoz költöztetné az ÉVE-frakció. A politikus ma hangsúlyozta: ez a lépés ötletként sem merült fel.
Búcsúzunk
2023. szep. 20. 16:4955 esztendős korában, hosszú betegség után elhunyt Kárász Tímea Fatima. Az énekes életvidám stílusával nagy népszerűségre tett szert az operett világában. Kanizsán zumbaoktatóként is sokan kedvelték, nemrégiben könyvet írt, Menekülés az életbe címmel.
Nádasi Tamás: A kínaiak nem háborúzni jönnek Európába, hanem üzletelni
2023. szep. 20. 16:44Augusztus 21-én – szinte teljes titokban – egy kínai delegáció járt Nagykanizsán. Az esetleges befektetők kapcsán azt Balogh László dörgedelmesen kijelentette, hogy nem akkumulátorgyár van készülőben. De, hogy pontosan miről is volt szó, arról Nádasi Tamás nem tudott semmit, hiszen a MKIK Magyar-Kínai Tagozatának vezetőjét nem hívták meg az egyeztetésre.
Mi lesz azzal, aki aláírja?
2023. szep. 20. 16:12Elmúlt a vakáció, s egy egyre bizonytalanabb szeptember és iskolaév köszöntött ránk. Az oktatásban dolgozók szeptember 15-ig kapták meg a státusztörvény alapján írt új szerződésüket.
A fejlesztések viharában
2023. szep. 20. 15:52Az a – nézőpont szerint – szerencsés vagy szerencsétlen helyzet állt elő Nagykanizsán, hogy egyszerre indulnak az 588 milliós kormányzati forrás projektjei, valamint azok a fejlesztések, amik az idei költségvetés 411 milliós többletbevételéből lesznek finanszírozva. Így nem meglepő módon, mindkét frakció közösségi oldalát a munkákhoz kapcsolódó bejelentések uralják.
Érdekes emberek, érdekes történetek 59. - Elhivatottságról, tanításról, bári hangulatban
2023. szep. 20. 15:36Sorozatunkban Maros Sándorhoz, a Kanizsa Tv nyugalmazott igazgatójához látogattunk el. Betekinthettünk az ismert természetfotós, filmes mindennapjaiba, beszélgetésünk közben megelevenedett előttünk az az életpálya, amelyben a kép és az elektronika rajzolta meg a fő irányvonalat. Általános iskolás korában ragadta magával végérvényesen a kép megszületésének a varázsa, az iskolája fotóklubjában.
Kanizsa is bemutatkozik az Expo Real-en
2023. szep. 20. 15:19Kelet-Magyarország helyett ma már az ország déli része gazdasági szempontból a legelmaradottabb – fogalmazott Polay József, a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nagykanizsa és térsége fejlesztéséért a kamara egy minden területet érintő előadás-sorozat indítása mellett, Európa legnagyobb ingatlan-és befektetési vásárán, az Expo Real-en is elindítja a várost.