Bazi nagy metál lagzit tartottak a Medgyaszay Házban

A buli alapötlete a kanizsai Your Last Steps tagjaitól indult. Az est során négy együttes váltotta egymást a színpadon.

A program fő célja a helyi metál élet felpezsdítése volt, hiszen ahogy azt az est sikere is igazolja, igény van rá. Az elmúlt néhány évben kevesebb szerepet kapott ez a stílus, de nemrégiben több hasonló kezdeményezés is sikeres volt, például az Aranykor Családi Napja, ami mintegy ezer embert mozdított meg - említette Bognár Máté, a Your Last Steps gitárosa.

– Egy közös szervezés alapján első körben Pair O’Dice, illetve a LoveCrose-al egy közös bulit szerettünk volna, ami korábban már volt, egy turné keretében. Itt Kanizsán is felléptünk már együtt és ez alkalomból úgy gondoltuk, hogy jó lenne megismételni, mert a legutóbbi buli nagyon jól sikerült. Úgy gondoltuk, mivel mostanában lett egy új helyi zenekar, Without Frames, hogy meghívjuk őket is, ezzel támogatva őket egy fellépéssel –hangsúlyozta Bognár Máté, a  Your Last Steps gitárosa.

A Without Frames tagjai örömmel fogadták el a felkérést.

–Igazából mi egy nagyon friss zenekar vagyunk, még nagyon az elején vagyunk ennek az egésznek. Ez lesz így a második koncertünk, és nagyon örülünk, hogy itt felléphetünk a mai nap – mondta el Grabant Máté, a Without Frames énekese.

A nyár a közös munkáról szólt a fiataloknak.

– Stúdióban készülnek számok, egyet már publikáltunk, az már kint van mindenhol. Mindenképpen minél több szám megalkotásán vagyunk –árulta el Harmat Domonkos, a Without Frames dobosa.

Terveznek hasonló programokat a városban a metál zenekarok. Az időpont még nincs meg, de folynak az egyeztetések.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)