Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron
A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 130. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron.
Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója elmondta, a cukorrépa szedése szeptember 9-én kezdődött, a feldolgozási időszak az év 38. hetében indult és 120-125 napon át tart, a munkát 241 állandó és 50-55 ideiglenes dolgozó végzi.
"Erős kampányra, mintegy 900 ezer tonna cukorrépa feldolgozására készülünk" - jelentette ki.
Kiemelte, hogy az egyetlen magyarországi cukorgyár partnerei a tavalyinál 60 százalékkal nagyobb területen, 13 651 hektáron vetettek cukorrépát a gyár ellátásához, a kedvező időjárásnak köszönhetően a termés döntő része átlagos, vagy jó minősítésű, a mennyisége meghaladja a 60 tonnát hektáronként.
Kovács Gergely szólt arról, hogy a kaposvári gyárban folyamatban van az a tavaly indult, 4,8 milliárd forint értékű, fele részben pályázati forrásból finanszírozott modernizációs projekt, amelynek részeként megújulnak a bepárló, a szaturációs és centrifuga állomások, cukorhűtőt és új porcukor csomagoló gépet vásárolnak.
A társaság korábban azt közölte, a fejlesztéstől a fajlagos energiafelhasználás és a feldolgozásnál keletkező veszteségek csökkentését várja.
A kereskedelmi és marketingigazgató kitért arra is, hogy sikeres a Magyar Cukor Zrt. kiegészítő anyagi támogatásával a preciziós fejlesztések megvalósítására 2021-ben kiírt pályázat, mert a termelők több nagy értékű betakarítógép és cukorrépa vetőgép beszerzését indították el.
Eddig 10 betakarító- és 20 vetőgép támogatására érkezett igény 3,2 milliárd forint értékben - jegyezte meg.
Hozzátette, hogy a cukorgyártás és cukorrépa termesztés műszaki hátterét hosszú távon megalapozó program folytatódni fog.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere közölte, az idén várossá nyilvánításának 150. évfordulóját ünneplő somogyi vármegyeszékhely sokat köszönhet a cukorgyárnak.
A cég révén épült ki a körülötte lévő városrész, épült fel a hősök temploma, jött létre a Rákóczi sportklub, a cégnél termelt biogázt felhasználva közlekednek a helyi járatú autóbuszok, és látják el energiával a Virágfürdőt - sorolta.
A településvezető hangsúlyozta: a cukorgyárat óvják, és nem csak a tradíció miatt, hanem azért is, mert büszkék rá, hogy ez a magyarországi cukorgyártás fellegvára, amely Kaposváron működik.
Működőképessége megőrzéséért a gyárat folyamatosan fejlesztették és fejlesztik, ehhez a magyar kormány is hozzájárult - jegyezte meg.
Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője felidézte, hogy a 19. század közepén 63, 1990-ben 12 cukorgyár működött Magyarországon, 2008-ra csak a kaposvári maradt, "az európai uniós csatlakozás kis túlzással gyakorlatilag felszámolta a hazai cukorgyártást".
"Ha a mai kormány lett volna akkor kormányon, nem adta volna át a cukorkvóta kétharmadát az uniónak, nem szűnik meg 11 cukorgyár, és lehet, Európa sem lenne cukor importőr, mint ahogy ez mára kialakult" - fogalmazott.
Jelezte, hogy a kaposvári cukorgyár olyan, a működése szempontjából kedvezőtlen események, körülmények ellenére is talpon maradt, mint forradalmak, két világháború, rendszerváltás, uniós csatlakozás, cukorkvóta, táplálkozási szokások változása, vagy a koronavírus-járvány, s ez "elképesztő teljesítmény".
Sőt, az elmúlt időszakban stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal, sok milliárd forintot fordítottak, fordítanak fejlesztésekre, "köszönjük a szorgalmukat, kitartásukat a város, a vármegye és az ország nevében" - mondta a képviselő.
Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a Magyar Cukor Zrt. többségi tulajdonosa az osztrák AGRANA csoport, amely Kelet-Közép-Európa vezető cukorgyártója, Ausztria legnagyobb bioetanol-előállítója, Európa legjelentősebb gyümölcslé-koncentrátum gyártója, világelső a gyümölcs preparátumok piacán.
Az AGRANA a világszerte 55 termelőüzemben 8730 embert foglalkoztat, éves árbevétele 3,6 milliárd euró volt 2022/2023-ban.
Az AGRANA Magyarországon a kaposvári cukorgyár mellett a Szabadegyházi Hungrana Kft. 50 százalékos tulajdonosa. Az üzem a keményítő- és alkoholgyártás mellett Európa legnagyobb izocukor előállítója.
A csoport gyümölcs divíziója Magyarországon Vásárosnaményban, Anarcsiban, Hajdúsámsonban almalé-, meggy- és bodzasűrítményt készít.
MTI
(Borítókép: kaposvarmost.hu)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Kapitális szarvasbikát lőttek Bajcsa közelében
2023. szep. 14. 17:55Az idei bőgési szezon országszerte nehézkesen indul – ám az Erdészeti Dolgozók Vadásztársaságának van oka a bizakodásra. A gyönyörű trófeával rendelkező bikát egy cseh vendégvadász ejtette el.
Több, mint egy évtized után nyílt ismét kisbolt egy zalai településen
2023. szep. 14. 17:50Újra van bolt Rigyácon, így több mint 12 év után újra helyben vásárolhatnak az ott élők. Az ezekhez szükséges forrást a Magyar Falu Programban meghirdetett pályázatokon nyerték el.
A kormány a kiemelt figyelmet fordít a víziközmű hálózatra
2023. szep. 14. 08:12Tíz év alatt megkétszereződött Magyarországon a szennyvíztelepek száma, és amíg 2010-ben háromszáznál több településen nem volt megfelelő az ivóvíz minősége, ez a szám mára 11-re csökkent.
Mintegy negyedmilliárd forintból újították fel a zalaegerszegi Apáczai Csere János Művelődési Központ tornacsarnokát
2023. szep. 14. 07:05Zalaegerszegen 2014 óta igyekeznek minden oktatási, kulturális és sportlétesítményt felújítani. Csak idén mintegy kétmilliárd forint értékű beruházás zárult le vagy zajlik még oktatási intézményeket illetően.
Érték és minőség nagydíjat vehetett át a Zalakarosi Fürdő
2023. szep. 13. 15:06Érték és minőség nagydíjat vehetett át a Zalakarosi Fürdő igazgatója és gyógyászatvezetője, múlt héten a parlamentben. A saját gyógyvízzel készült termékcsaláddal pályáztak a felhívásra, azóta két új termékkel bővült a paletta.
Több ezer látogatót várnak hétvégén a 19. Őrségi Tökfesztiválra
2023. szep. 13. 11:47Több ezer látogatót várnak idén is a 19. Őrségi Tökfesztiválra, amelynek rendezvényei szeptember 15-17. között Őriszentpéteren, Nagyrákoson és Szalafőn zajlanak.
Tizennyolcadik alkalommal tartottak bor– és szüreti fesztivált Becsehelyen
2023. szep. 12. 17:27Jellemző a program népszerűségére, hogy a felvonuláson alig fért fel mindenki a települést körbejáró járművekre.