Elkezdte a szezont a SZKES Tánccsoport
A nyitás kapcsán egy utcatánc-bemutatóval készültek a fiatalok pénteken az Ady utcában. A produkciók gyakorlása mellett az is fontos cél volt, hogy minél többen csatlakozzanak a formációkhoz.
A minitől egészen a felnőtt csoportokig, mindenki bemutatkozott a pénteki fellépésen, amin a tavalyi versenyszezon táncait láthatta a publikum. Szécsényiné Kápolnás Edina, a tánccsoport vezetője elmondta, a nyáron több táborban vehettek részt a gyerekek, ahol már tudatosan készültek az idei szezonra. Az új évad sok munkával kezdődik, a versenyek télen indulnak.
– Kezdődik az új szezonunk, szeptemberben a kezdő csoportoknak van a beiratkozás. De folyamatosan is lehet beiratkozni, de ez az őszi kezdés nagyobb energiát igényel a részünkről. Ezért is csináltunk meg a mai napon ezt a rendezvényt, hogy egy kicsit lássanak az emberek bennünket, hogy mit táncolunk, hogy milyen táncot táncolunk, kik vagyunk. Egy kicsit nagyobb és több képet adjunk magunkról –emelte ki Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES Tánccsoport vezetője.
Ur Villő már több éve táncol. Ő azért is ajánlja másoknak ezt a mozgásformát, mert jó levezetésnek és szórakozásnak tartja.
– Két éve járok és azért szeretem, mert nagyon régóta táncolok, táncoltam már máshol is, és rájöttem, hogy nekem ez az életem, és nagyon szeretem – mondta el Ur Villő, a SZKES Tánccsoport táncosa.
Hegedűs Hanna 7 éve tagja a SZKES-nek, előtte tornászott is, de a táncban teljesen megtalálta önmagát.
– Ez egy stresszlevezetés, szóval levezetheted az összes gondodat itt és rengeteg jó baráttal tudsz találkozni, akik megértenek és együtt egy szuper közösség –árulta el Hegedűs Hanna, a SZKES Tánccsoport táncosa.
A jelentkezéshez egy űrlap kitöltésére van szükség, amely megtalálható a csoport weboldalán. További információt pedig e-mailben kapnak az érdeklődők.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.
Újra az NB I-es mezőnyben a női kosarasok
2023. szep. 29. 13:23Egy idény kihagyását követően újra a női kosárlabda amatőr NB I-es mezőnyében indulhat a Kanizsai Vadmacskák SE együttese, az ifjú hölgyek a Piros csoport után ezúttal - a 2023-2024-es szezonban - a Zöld csoportba kaptak besorolást.