Évi több tízezer forintot spórolhatnánk az élelmiszerpazarlás csökkentésével és még a klímának is jót tenne
Az élelmiszerpazarlás csökkentésével évi több tízezer forintot lehetne megtakarítani, és mérséklődne az üvegházgázok kibocsátása is - írta szerda cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Kis Anna meteorológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa írásában felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban 2020-ban 59 millió tonna - fejenként 131 kilogramm - élelmiszert dobtak ki, amelynek 53 százaléka a háztartásokhoz volt köthető.
Hozzátette: az élelmiszerhulladék kialakulásában több tényező is szerepet játszhat, ilyen például a nem megfelelően tervezett vásárlás és főzés, az esztétikai szempontok, az éttermek standard adagjai, catering esetén a nem jól becsült létszám, a termék vagy csomagolás sérülése, illetve a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági dátumok félreértelmezése.
A szakértő azt írta, Magyarországon évente körülbelül 635 ezer tonna élelmiszerhulladék keletkezik a háztartásokban, ami egy főre lebontva körülbelül 65 kilogrammot jelent. A legnagyobb mértékű pazarlás az ételmaradékokhoz köthető, de a toplistán szerepelnek a gyümölcsök-zöldségek, valamint a pékáruk is. Az elemzés szerint évi 25 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezése elkerülhető lenne, ami körülbelül 35 ezer forint megtakarítást is hozna fejenként.
Azt írta, ha kevesebb élelmiszert pazarolnánk, csökkenne a vásárlási igény is, ami az árakban is tükröződne, és mérséklődne az üvegházgázok kibocsátása, egy modellszimuláció szerint például ha 2030-ra 41 százalékkal csökkentené az EU az élelmiszerpazarlást, az üvegházgáz-kibocsátás akár 108 millió tonnával lehetne kevesebb. Emellett az élelmiszerhulladék csökkentése segíti a mezőgazdászokat, a cégeket és a fogyasztókat is a pénz megtakarításában, továbbá az élelmiszer előállításához, feldolgozásához és szállításához köthető környezeti hatás is kisebb lesz.
Az elemzés szerint több megoldás is van a problémára, ilyen például a tudatos vásárlás és tervezés, az élelmiszerek szakszerű tárolása, a "maradékmentő receptek", vagy a felesleg jótékony célokra fordítása. Az eddigi példák azt mutatják, hogy az élelmiszerhulladék csökkentése egy elérhető cél: nem kell lemondanunk semmiről, csupán egy kicsit több odafigyelésre van szükség - olvasható az elemzésben.
MTI
(Borítókép: alternativenergia.hu)
A rovat további hírei: Színes
Ivartalanítás - életmentő lehet
2023. szep. 22. 15:00Az ingyenes ivartalanítási akcióra hívják fel a gazdák figyelmét a szakemberek. A rászorulók számára ez a lehetőség folyamatosan adott. A megkérdezett állatorvos hangsúlyozta: a kinti és a benti macskák esetében is ajánlott elvégeztetni a beavatkozást.
Szeptember az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapja – Ritka, de sokakat érintő tüdőbetegség
2023. szep. 22. 11:50Szeptemberben tartják az IPF, azaz az Idiopátiás Tüdőfibrózis Hónapot. De mi az az IPF? Miben változik egy beteg élete a megszokotthoz képest? Hogyan élik meg betegségüket a betegek? Mit üzennek betegtársaiknak és az őket kezelő orvosoknak?
Ami az egyik beteget gyógyítja, a másiknak árthat - A krónikus vesebetegség kezelésének különbségei
2023. szep. 21. 10:40A vesebetegség, majd az ennek következtében kialakuló veseelégtelenség kapcsán a legtöbb ember egyből összerezzen és a vesék leállására gondol. Pedig a krónikus vesebetegségnek több fázisa van, melyek közül a legvégső stádiumban kell attól tartani, hogy veséink teljesen felmondják a szolgálatot. Szerencsére a korai stádiumokban, egy időben felismert vesebetegségnél az egészségromlás lelassítható, sőt esetenként szinte meg is állítható.
Virágok közt a lakótelepen…
2023. szep. 20. 16:20Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a Zemplén Győző utca 1/A alatt lévő 10 emeletes lakóház környezetére. Mint írta, önkéntes munkával ápolja, szépíti két lakó a ház elejét, megérdemelnék, hogy bent legyenek az újságban. A várost járva több hasonló épületet is láthatunk, de engedve a kérésnek, megnéztük a ház elejét, és egy kis időre, ahogy mondani szokták, ott ragadtunk.
Céklás, kurkumás, spenótos dödölle és libanoni pörkölt
2023. szep. 20. 16:16Első alkalommal vett részt a dödöllefesztiválon Lukács Norbert a segítőivel, a letenyei Kránicz Árpáddal, és a lányával, Alexandrával. A háromtagú, Lordok Háza elnevezésű csapat a dödölle hagyományos ízvilágát különleges színekkel és formákkal próbálta kiegészíteni.
Szép és engedelmes ebek
2023. szep. 20. 14:48Hobbikutya-kiállítást és engedelmességi versenyt tartottak Kiskanizsán. Az ebek és gazdáik 4 kategóriában mérhették össze a megszerzett tudásukat. Sokan neveztek a városból és környékéről, de határon túli résztvevője is volt a kihívásnak.
A kvagga kagyló balatoni elterjedésének oka, hogy jól tud alkalmazkodni a táplálékszegény környezethez
2023. szep. 20. 10:40A téli időszak (8 Celsius-fok alatti vízhőmérséklet) túlélése szempontjából alapvető az állatok energiaraktárainak feltöltése, ezért táplálékszegény környezetben a kvagga kagylónak az a képessége, hogy az anyagcsere-folyamatait át tudja állítani, előnyt jelent a vándorkagylóval szemben.