Ismét egy kanizsai főorvos kezén kattant a bilincs (+videó) (Frissítve: bíróság)
A zalai nyomozók összehangolt akció keretében egy nagykanizsai főorvost, két budapesti társát és további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya.
A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.
A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte. Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.
A rendőrök összehangolt akció keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, ahonnét iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.
Azoknak, akik fizettek az ellátásért, vesztegetés bűntett elkövetése miatt kell felelniük és szabadlábon védekezhetnek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Borítókép és fotó: police.hu)
Frissítés: Bűnügyi felügyelet alatt a vesztegetéssel gyanúsított kanizsai főorvos
A Zala Vármegyei Ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelését kezdeményezte azzal az orvossal szemben, aki a gyanú szerint a nagykanizsai kórház pszichiátriáján, diszkrét körülmények között biztosított kezelést.
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében 2 hónapra elrendelte a bűnügyi felügyeletet. A kényszerintézkedés értelmében a gyanúsított Nagykanizsa közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, valamint tartózkodási helyét sem változtathatja meg.
A végzés jogerős – közölte lapunkkal dr. Vándor Virág bíró, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
A Nemzet Védelmi Szolgálat akciójáról készült videó ide kattintva indul»
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
2023. okt. 2. 11:07Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt
2023. okt. 2. 07:05A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.