Keletje van a GPS-antennáknak
Mezőgazdasági precíziós eszközök lopására szakosodott párost lepleztek le a Lenti Rendőrkapitányság munkatársai. A zalai zsaruk azonosították a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit, végül pedig Békés vármegyében a szeghalmi kollégák elfogták az egyik litván elkövetőt.
Július 29-én éjszaka az akkor még ismeretlen elkövetők a Zala megyei Csesztregen egy mezőgazdasági telephelyről három nagy értékű GPS-antennát szereltek le traktorokról, majd vittek el. Egy negyediket is megpróbáltak ellopni, de az nem sikerült.
– Az egész bűncselekmény tíz perc alatt történt, tehát feltételeztük, hogy nem csak véletlenül tévedtek arra az elkövetők – mondja Szente Richárd százados, a Lenti Rendőrkapitányság alosztályvezetője. – Célirányosan ezeket az eszközöket vitték el. Ez egy precíziós mezőgazdasági eszköz, vetésnél, trágyázásnál a segítségével lehet kiszámítani, hogy mekkora mennyiségre van szükség. Egy ilyen GPS-eszköz ára 3 millió forint, amelyik pedig antennával van ellátva, az 3,8 millió forintba kerül.
A széles körű nyomozásnak köszönhetően hamar kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Nem messze Csesztregtől, Szentgyörgyvölgyön is hasonló lopás történt. Ott egy ilyen eszközt tulajdonítottak el akkor még ismeretlen tettesek. A lenti nyomozók felvették a kapcsolatot a szlovén rendőrséggel is, ahonnan azt jelezték, hogy a határ közelében két faluból is tűntek el ilyen GPS-antennák. Szintén hasonló lopások történtek Ausztriában is.
– A digitális nyomokat követve először kizártuk, hogy helyi elkövetőkről, illetve esetleg egy belső emberről lenne szó – folytatja a százados. – A járműáthaladásokat ellenőrizve feltűnt egy litván rendszámú autó, amely feltűnően sokat mozgott a környéken, de vezetője, esetleges utasai semmilyen szálláshelyen nem szálltak meg. Az is kiderült, hogy amikor ez a személyautó elhagyta Magyarországot, előtte rendszámot cseréltek rajta, ami szintén litván felségjelű volt. Egyébként ezt legálisan megtehették, mivel az adatok lekérésekor a két rendszámhoz ugyanaz a kocsi tartozott.
Végül a lenti nyomozók Békés megyei kollégáik segítségével augusztus 12-én hajnalban Körösladány közelében találták meg a keresett gépkocsit, de üresen. Nem sokkal később megjelent a két elkövető, épp egy tetthelyről tértek vissza. Amint meglátták a szeghalmi zsarukat, menekülni kezdtek, de a két férfi közül az egyiket elfogták. Futás közben egy zsákot behajított egy bokros területre, melyből később öt aznap lopott GPS-antenna került elő.
A 43 éves litván férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a zalai rendőrök őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatását.
Mátyási György/Zsaru Magazin
(Borítókép és fotó: Szabó Gabriella/Rendőrség)
A rovat további hírei: Sziréna
Apát és lányát kapták bolti tolvajláson, Bázakerettyén
2023. okt. 4. 13:03A kamerafelvételeket visszanézve kiderült, rendszeresen loptak szeszes italokat és élelmiszert.
Árokban, fejtetőn állt meg autóval a 74-esen egy nagyatádi nő
2023. okt. 4. 09:42A 31 éves nagyatádi nő kisteherautóval Nagykanizsa irányából Magyarszentmiklós felé tartott, amikor letért az úttestről, árokba hajtott, majd a tetejére borult.
Kéményünk biztonsága a mi biztonságunk is
2023. okt. 3. 13:00Ha még nem tettük meg, akkor itt az ideje időpontot kérnünk a kéményseprőknél azért, hogy biztonságban tudjuk otthonainkat és szeretteinket. Magánszemélyeknek a kéményseprés ingyenes, viszont a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz. Az ellenőrzéshez időpontot kell velük egyeztetni. Az időpontfoglalás, ellenőrzés és, ha szükséges, a tisztítás is ingyenes.
Ittasan, késsel fenyegette élettársát Kisrécsén egy osztrák férfi (Frissítve: bíróság)
2023. okt. 3. 10:40A járőrök a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
2023. okt. 2. 11:07Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt
2023. okt. 2. 07:05A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.