Kitekintő címmel indított programsorozatot a Szent József Plébánia
A kezdeményezés célja a közösség összekovácsolása és az iránymutatás. Az első előadó Kósa Erika volt, akit sokáig a leggazdagabb magyar üzletasszonyként tartották számon.
Szombat esténként civil vezetőket, közismert személyeket, a közösségért dolgozó vállalkozókat hívnak meg a szervezők a plébánia dísztermébe. Első alkalommal Kósa Erika, a Kósa Erika Akadémia alapítója tartott előadást, az érzelmi intelligencia fejleszthetőségéről.
– Egyéni döntéseink, nem csupán a saját és a családjaink, de a közösségeink életére is hatással vannak, a gyorsan változó és a bizonytalanságokkal teli világunkban el kell számunkra némi segítség, támpont, hogy helyes értékítéletet hozzunk, könnyebben tudjunk tájékozódni, választani. Ebben nyújt majd némi segítséget ez a pár alkalom, tanulni, inspirálódni szeretnénk. A programsorozat nyitott és ingyenes, szeretettel várjuk az érdeklődőket – árulta el Lábodi István, akolitus.
Kósa Erika Európa egyik legnagyobb független pénzügyi brókercégét hozta létre a tulajdonostáraival. 2017-től kilépett az üzleti életből, és saját akadémiát nyitott, ahol a 30 év alatt szerezett tapasztalatait adja tovább.
– Azt gondolom, hogy a 21. század egyik legfontosabb képessége az érzelmi intelligencia. Nagyon sokan nem tudják, hogy pontosan mit jelent ez és a mai rohanó világunkban, amikor ennyire felgyorsultak az események és szinte mindent instant fogyasztunk, nagyon gyorsan fogyasztjuk, nem szabad megfeledkeznünk az emberi kapcsolatokról és az emberi kapcsolatok ápolásáról. Ma este arról fogok beszélni, hogy a globalizáció, ami bizonyos mértékig közelebb hozta az embereket egymáshoz, mégis bizonyos mértékig eltávolította – mondta el Kósa Erika, a Kósa Erika Akadémi alapítója.
23-án, szombaton este 6 órakor, Gyenesei István volt országgyűlési képviselő lesz a következő vendégelőadó.
K.B.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
2023. okt. 2. 15:46Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Horvát nemzetiségi jubileum
2023. okt. 2. 15:42Megalakulásának negyedévszázados jubileumát ünnepelte a hétvégén a Nagykanizsai Horvát Nemzetiség Önkormányzat. Mint azt a köszöntőkben ki is emelték, tartalmas volt az elmúlt 25 év és az identitás, valamint a hagyományok őrzésében, továbbvitelében az ifjúságra is lehet számítani.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
2023. okt. 2. 15:38Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
2023. okt. 2. 15:32Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
2023. okt. 2. 15:28Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
2023. okt. 2. 13:00A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.