Még sem gyógyír a másnaposságra a Regenera, lecsapott a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az SSHS Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megtiltotta a jogsértő kommunikáció további folytatását.
Az MTI-nek küldött pénteki közlemény szerint a GVH februárban indított vizsgálatot a Regenera másnaposság elleni ital gyártójával és forgalmazójával, az SSHS Group Kft.-vel és a Regenera Hungary Kft.-vel szemben. A vállalkozások többek között közösségi média felületeken, a weboldalukon és országos televíziós csatornán népszerűsítették a Regenera terméket, annak másnaposság elleni hatását kiemelve. A cégek reklámjai kifejezetten azokat a fiatalokat szólították meg, akik aktív életet élnek, szórakoznak, fesztiválokon, bulikon vesznek részt, miközben tanulnak vagy dolgoznak is.
A GVH vizsgálata megállapította: a másnaposság elleni (annak utólagos enyhítésére vagy annak megelőzésére vonatkozó), az alkoholfogyasztást követő napi egészségi állapotot, közérzetet javító hatás nem volt igazolható, emiatt a másnaposság elleni hatásra utaló valamennyi üzenet jogsértőnek minősült. A cégek állításai az élelmiszerekre irányadó ágazati szabályoknak sem feleltek meg.
A GVH versenytanácsa a döntésnél figyelembe vette, hogy a vállalkozások első alkalommal követtek el jogsértést és az eljárás során végig együttműködőek voltak, ezért a bírság kiszabása helyett figyelmeztetést adott. Emellett a nemzeti versenyhatóság kötelezte a cégeket, hogy alakítsák ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelési programjukat és a jogsértés megelőzését biztosító saját belső eljárásrendjüket - írta GVH.
MTI
(Borítókép: facebook.com)
A rovat további hírei: Színes
Újra Fimpikniket tartott a Loco-Motív Közösségi Alapítvány
2023. szep. 19. 17:51A csoport zenés filmkvízzel, koncertekkel és kertmozival várta az érdeklődőket és a támogatókat.
A baglyok szaporodását költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság
2023. szep. 19. 09:25Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését.
Még mindig magas a parlagfű pollenkoncentrációja
2023. szep. 19. 06:00A meleg időjárás hatására a héten várhatóan továbbra is jellemzően magas lesz a pollenterhelés, helyenként, a szárazabb, fertőzöttebb területeken pedig még a nagyon magas szintet is elérheti.
A szorongásoldás eszközös terápiájának lehetőségeit vizsgálják a kutatók
2023. szep. 18. 10:40Az emberi populáció 15-20 százalékát - nagyobb részben a nőket - érintik azok a betegségcsoportok, amelyek közvetlenül a központi idegrendszert támadják, legyen szó depresszióról, poszttraumás szindrómáról, epilepsziáról.
Egyre népszerűbbek az őszi dekorációs elemek
2023. szep. 15. 19:05Sokan változtatják környezetük, lakásuk, kertjük dekorációját az évszakoknak, ünnepeknek megfelelően. Népszerűek a különféle termésekből készült díszek, de egyre gyakrabban műnövényeket használnak alapanyagnak. Az árak rendre magasabbak, így többen vesznek részt azokon a tanfolyamokon, ahol a résztvevők megtanulják a kreatív dekorációk elkészítési módjait, technikáit.
A házi kedvenceknek is megjár a méltóságteljes elmúlás a szakemberek szerint
2023. szep. 14. 17:45Állatkínzásnak is számíthat, ha önös érdekeink miatt szenvedni hagyunk egy gyógyíthatatlan beteg házillatot. A szakember elmondta, ha az orvosi vélemény is úgy határozza, sokkal kegyesebb, ha ilyen esetben az altatás mellett döntünk. Nem beszélve arról, hogy a nem megfelelő állattartás súlyos jogi következményekkel is járhat.
Még mindig nem látogatnak annyian a hétvégi szórakozóhelyekre, mint a covid előtt
2023. szep. 14. 17:38Vége a nyári szezonnak, újra indulnak a bulik a városban. A vendéglátásban dolgozók szerint, még mindig kevesebben látogatnak el a hétévégén kikapcsolódni, mint a Covid időszak előtt.