Még szorosabb lesz az együttműködés a kézilabdaklub és a Médiaház között
Élőben közvetíti a nagykanizsai férfi kézilabdacsapat valamennyi hazai bajnoki mérkőzését a 2023/24-es idényben a Kanizsa Médiaház. Az NB II-ben a feljutásért küzdő gárda első itthoni találkozóját szombaton délután láthatják a NEKA U21-es együttese ellen a Youtube-csatornánkon.
Az elmúlt négy évben is a tabella élén zárta az aktuális szezont a harmadosztályban kanizsai férfi kézilabdacsapat, ám először a covid, egyszer anyagiak, kétszer pedig az elbukott osztályozó nem tette lehetővé a feljutást. Most idén is ezzel a céllal vágnak neki a dél-zalaiak a bajnokságnak. Musits Róbert ügyvezető szerint az élő közvetítések megjelenésével a törzsszurkolóknak nem kell attól tartaniuk, hogy kevesebben járnak ki a Tungsram-csarnokba vagy a Kanizsa Arénába, mert azzal, hogy többen látják a csapat eredményeit, egy idő után a helyszíni nézőszám is növekedhet.
– Én abban bízom, hogy vannak jónéhányan olyanok, akik kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy kézilabdamérkőzésre érkezzenek, de eddig ezt nem tették meg. Most ezen az élő közvetítésen keresztül bepillanthatnak a játékba, a játék minőségébe, az izgalmakba az ottani hangulatban. Azt gondolom, hogy ez közép-hosszútávon azt fogja eredményezni, hogy minél többen fogják nyomon követni a nagykanizsai kézilabdát, a férfi csapatnak a szereplését – emelte ki Musits Róbert, a Dél-Zalai Kézilabda Klub Kft. ügyvezetője.
A Kanizsa Médiaház különböző platformjain évtizedek óta láthatóak voltak a hazai bajnoki mérkőzések – néhány esetben élőben is -, az azonban még nem fordult elő, hogy egy komplett szezonra szóló megállapodás született kézilabdás egyesület és a médiaszolgáltató között a sugárzással kapcsolatban. Stábunk ráadásul nemcsak az élő adásokkal, hanem exkluzív tartalmakkal is várja a helyi sportbarátokat a youtube-csatornánkon.
– Ezeknek a felvezető, illetve levezető műsoroknak is megvan az a törzsközönsége, akik ezt szeretik és igénylik azokat a plusz információkat, amiket onnan megtudhatnak. Mivel a nagy televíziókban, a nagy sporteseményeknél ez egy bevett szokás, hogy ez megy, így azt gondoltuk, hogy próbáljuk meg itt is. Legyen egy meccs után is valamifajta előzetes és utólagos értékelés és akkor mindenki eldöntheti, hogy mit mond – árulta el Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház ügyvezetője.
A Nagykanizsa holnap a NEKA U21-es gárdáját fogadja a Kanizsa Arénában, majd egy héttel később a PVSE ellen vív újabb rangadót. A női kézilabdacsapat mérkőzéseiről szintén tudósítunk, az előző éveknek megfelelően a találkozókat felvételről lehet megnézni a Kanizsa Televízióban és a YouTube-on.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sport
Vereség és elszállt célok
2023. okt. 2. 15:56Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
2023. okt. 2. 10:40Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
2023. okt. 1. 15:48A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
2023. szep. 29. 21:14A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
2023. szep. 29. 16:24Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Futott a Hevesi
2023. szep. 29. 15:43Általános iskolás diákok lepték el csütörtökön a Mindenki Sportpályáját. A „Fut a Hevesi” egy évtizedes múlttal rendelkező program – ezen a napon az intézmény összes osztályát és tanulóját megmozgatják, egy egészséges versengés részeként.
Újra az NB I-es mezőnyben a női kosarasok
2023. szep. 29. 13:23Egy idény kihagyását követően újra a női kosárlabda amatőr NB I-es mezőnyében indulhat a Kanizsai Vadmacskák SE együttese, az ifjú hölgyek a Piros csoport után ezúttal - a 2023-2024-es szezonban - a Zöld csoportba kaptak besorolást.