Nem rossz kezdés, hétfőn pedig az Újpest érkezhet
Döntetlennel nyitotta bajnoki idényét az NFC NB II-es futsal együttese, Gyurcsányi Zsolt játékos-edző vezetésével Dunaújvárosban szereztek pontot a kanizsaiak.
Dunaújváros Futsal – Nagykanizsai FC 3-3 (1-3)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 1. forduló. Rácalmás, 50 néző. Vezette: Fehérvári (Topálszky, Döbröntei). G.: Németh T. (9.), Vincze (26.), Csányi (35.), illetve Gyurcsányi (2.), Horváth E. (13.), Takács S. (17.)
NFC: Szabó Á. - Horváth G., Schuller, Szőke Á., Gyurcsányi. Csere: Horváth E., Németh M., Takács S. Játékos-edző: Gyurcsányi Zsolt.
Takács Soma az abszolút fiatal korosztályt képviseli a futsal NB II-ben a maga 16 évével és a felnőtt bajnokságban már a harmadik gólját jegyezte - legutóbb a rácalmási sportcsarnokban
Fotó: facebook/Nagykanizsai Futsal Club
Kissé talán óvatosan kelt útra a Nagykanizsai Futsal Club az első forduló mérkőzésére, a Dunaújváros Futsal elleni találkozóra, hiszen a keret szűk volt, s a cserék között sem a rutin volt túlsúlyban. Mindezek ellenére az első félidő nem is alakulhatott volna jobban, hiszen Gyurcsányi rögtön megadta az alaphangot. Az első húsz percben szerzett három góljuknak a számát ugyan a továbbiakban már nem tudták növelni a folytatásban, de az egy pont is jónak tekinthető az első kör után, s így készülhetnek a kanizsaiak a hétfői, Újpesti TE-vel szembeni hazai találkozójukra.
P.L.
A rovat további hírei: Sport
Jó úton a vb felé
2023. okt. 4. 18:25Folyamatosan készül szövetsége világversenyére a kanizsai Molnár Csaba, aki a parasportolók karate eseményein éri el jobbnál-jobb eredményeit – miként tette ezt az elmúlt napok során is.
Kis köbcentik versengése
2023. okt. 4. 14:06Harmadszor rendezett Robogó-Moped Cross versenyt a Kanizsa Motocross Sportegyesület. A hétvégi megmérettetésen 4 kategóriában, amatőr és haladó nevezőket is vártak.
Európai Diáksport Napja a Rozgonyiban
2023. okt. 3. 22:02Fesztivállal ünnepelték országszerte az európai diáksport napját. Nagykanizsán a Rozgonyi-iskolában mozgatták meg a gyerekeket a kihívás jegyében, a fiatalok különböző versenyeken belül élhették át a jeles alkalom fontosságát.
Nyílt nap a lőtéren
2023. okt. 3. 21:58Nyílt napot és házi versenyt tartottak szombaton a kanizsai lőtéren. Az érdeklődők a kispuskát és a légpuskát próbálhatták ki, a vendégszámra pedig nem volt panasza a nagykanizsai egyesületnek.
Vereség a szezonrajton
2023. okt. 3. 21:34Vereséggel kezdte az NB II-es bajnokság 2023/24-es idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Az előző szezonban bronzérmet szerző dél-zalai gárda szoros küzdelemben, 86-81-re maradt alul a Kozármislennyel szemben.
Nem sok hiányzott az idegenbeli bravúrhoz
2023. okt. 3. 16:15A Szolnoki MÁV SE otthonában kezdte meg szezonbeli szereplését a női kosárlabda amatőr NB I Zöld csoportjában a Kanizsai Vadmacskák SE együttese.
Vége a gólfesztiválnak, három pont a mumus ellen
2023. okt. 2. 21:28A Mad Dogs-Viadukt SE Futsal NB II-es együttesének korábbi kanizsai látogatásaikor nem volt szűkében rúgott góljainak, ezúttal azonban a Nagykanizsai Futsal Club lelkes, odaadó, helyenként önfeláldozó játékának is köszönhetően 1-0-ra győzött a Pest vármegyeiek ellen.