Országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokság Miháldon
Miháldon rendezték az idei országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokság utolsó előtti fordulóját. A megmérettetésen szép számmal képviseltették magukat a zalai önkéntes tűzoltóegyesületek.
Tizenhárom évvel ezelőtt Balatongyörökön hívták életre az önkéntes és ifjúősági tűzoltók részére a bajnokságot, amelyben idén már nyolc futamot rendeznek. A csapatok retro és modern kategóriájú kismotorfecskendőket szereltek össze a pályákon, miközben nemcsak egymással, hanem az óra ellen is versenyeztek. Nemes István fő szervező szerint évről-évre növekszik a versenysorozat presztízse.
–Két héttel ezelőtt volt egy verseny Balatongyörökön, ott 37 csapat volt, közte három határontúli magyar, Erdélyből, Felvidékről és Vajdaságból is érkeztek. Tehát elég nagy presztízse van ennek a bajnokságnak, mióta az első volt –emelte ki Nemes István, az Országos Kismotorfecskendő-szerelő Bajnokság elnöke.
Miháldon 17 csapat nevezett a kihívásra, Bicskéről is szép számmal érkeztek versenyzők. A csapat vezetője stábunknak elmondta, egyik legfontosabb feladatuk, hogy a fiatalok bevonásával kineveljék a saját utánpótlásukat.
–Elkezdjük bevonni a fiatalokat, mindenhol, az iskolában is hirdetjük. Aki eljön és megtetszik neki, körülbelül egy 10 százalékuk megmarad tűzoltónak, hivatásos vagy önkormányzati részen. Nagyon fontos az utánpótlásnak a pótlása és ezekből a fiatalokból lesz úgymond a jövő – árulta el Gál István, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóegyesület megbízott csapatvezetője.
A szabályok értelmében a nyolcból legalább öt állomáson kell versenyezni ahhoz, hogy egy gárdát értékeljenek az év végi összetettben. A szervezők a pontrendszert direkt úgy alakították ki, hogy a bajnoki címek sorsa az utolsó fordulóig nyitott legyen. A versengés első tíz helyezettje kap pontot egy-egy helyszínen, az első 25, a második 18, a harmadik pedig 15 egységgel gazdagodik. Az egyik legnagyobb létszámban a murakeresztúriak képviselték az egyesületüket. Béli Csongor csapattag úgy látja, a legfontosabb, hogy jó közösséget alkossanak és ezt az ilyen versenyek is elősegítik.
–Egyes beavatkozók vagyunk, tehát tűzesetekhez is riasztanak bennünket, ezen kívül pedig nagyon sokszor veszünk részt közösségi rendezvényeken és mindenhol segítünk a közösségnek – hangsúlyozta Béli Csongor, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapattagja.
A hölgyek szintén próbára tették tudásukat a pályán. A murakeresztúri csapatot kolléganőnk Budavölgyi Veronika is erősítette. A Kanizsa Médiaház szerkesztő-riportere már tavaly is szerepelt hasonló versenyben, az esemény legnagyobb értékének viszont a közös időtöltést tartja.
–A fiúk jó példával szolgáltak előttünk, többünknek a férje vagy valamilyen rokona játszik a férfi csapatban, ezért mi is úgy döntöttünk – többségben anyukák vagyunk a női mezőnyben - , hogy kipróbáljuk magunkat. Igazából jó a társaság, kicsit mozgunk egyet, ezért is gondoltuk, hogy elindulunk a versenyen – véleményezte Kovacsicsné Budavölgyi Veronika, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapattagja.
Az idei országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokság utolsó fordulóját szeptember 23-án, Jászberényben rendezik.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
2023. okt. 2. 11:07Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt
2023. okt. 2. 07:05A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
2023. szep. 29. 11:50Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
2023. szep. 29. 09:25Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
2023. szep. 29. 07:05Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
2023. szep. 28. 16:445 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Őrizetlenül hagyott táskát lopott el két 17 éves fiatal a város napi rendezvényen
2023. szep. 28. 10:40Az Erzsébet téren két 17 éves fiatal eltulajdonította egy fesztiválozó nő őrizetlenül hagyott táskáját. A páros ezt követően több üzletbe is betért, és a táskában talált bankkártyákkal kisebb értékben vásároltak.