Ragasztószalaggal lopta a perselypénzt a szombathelyi férfi
Nem volt jogosítványa, sofőrrel járt lopni a szentgyörgyvölgyi templomba egy férfi, akit a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
A Lenti Rendőrkapitányság nyomozói azonosították, elfogták és kihallgatták azt a 43 éves szombathelyi férfit, aki 2023. július 30. és augusztus 19. között több alkalommal lopott a szentgyörgyvölgyi templomból. Mivel az elkövetőnek nincs jogosítványa, ezért ismerőse vitte őt a kápolnához, ahol az ajtóra rögzített adománygyűjtő perselyekből egy ragasztószalaggal vette ki a pénzt.
A rendőrök lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki elismerte tettét – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Borítókép és fotó: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Drogteszt után gyanúsítás
2023. szep. 20. 14:59Marihuánát fogyaszthattak azok a fiatalok, akiket hétfő este állítottak elő a rendőrök a Berzsenyi-lakótelepen. A helyi lakók többször megkeresték már szerkesztőségünket azzal, hogy az utcájukban található kis játszótéren éjszakánként folyamatosan hangos, rendbontással vegyített találkozókat tartanak ismeretlen fiatalok.
A szüret veszélye a mustgáz
2023. szep. 20. 12:43Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel.
Villanypásztorok tartozékaira utaztak a szentpétertúri a testvérek
2023. szep. 20. 11:50Szentpéterúron egy mezőgazdasági területről ellopták egy villanypásztor trafóját, valamint az ahhoz tartozó akkumulátort és napelemet is.
Első helyezést ért el a zalai bírósági titkárok csapata a pécsi pervezetési versenyen
2023. szep. 20. 07:05A regionális fordulón Zalából a polgári ügyszakos versenyen a Zalaegerszegi Törvényszéket Bednyákné dr. Ábrahám Petra, dr. Füredi Mátyás, dr. Göncz Iván, dr. Hamvas-Takács Linda, dr. Kupits Kitti és Tringliné dr. Molnár Lilla Noémi képviselte. A zalai csapat első helyezést ért el.
Más fenyőit gallyazta le a 21 éves csapi fiatalember
2023. szep. 19. 13:00A 3205 kilogramm tömegű, 842.671 forint értékű fenyőgallyat a férfi egy nemesvidi ismerősének értékesítette.
Eltűnt nénit keresnek a kanizsai rendőrök
2023. szep. 19. 10:12Németh István Józsefné körülbelül 168 centiméter magas, ősz hajú nő.
Zalaegerszegen emeltek vádat az álwebáruházat működtető borsodi férfi ellen
2023. szep. 19. 07:05Csaknem kétszáz embert csapott be egy valójában nem létező webáruházat létrehozó borsodi férfi, aki ellen csalás miatt Zalaegerszegen emeltek vádat.