Több ezer néző előtt zajlott a XVII. Kanizsai Bor– és Dödöllefesztivál
A közönséget pénteken este a TNT, szombaton pedig a ’70-es, 80-as évek diszkóformációja, az Ottawan szórakoztatta. A rendezvényen hagyománynak számító főzőversenyen idén 10 csapat vett részt.
Az első nap esti programját az Aurevoir zenekar koncertje nyitotta. A népzenét és a beat műfajt ötvöző banda fellépésére már kezdett megtelni az Erzsébet tér. A formáció szaxofonosa, Cseke Dániel Nagykanizsán született, számára óriási élményt jelentett a város egyik legnagyobb fesztiválján fellépni.
– Édesapám a Batthyányban énektanár, egy hete van tanítás és ő már azóta presszingelte az összes diákját, hogy pénteken 6 órakor Aurevoir-koncert. Anyukám 20 évig volt iskolaigazgató a Péterfyben, úgyhogy az összes volt kolléganője, akik nekem a tanáraim voltak, már bejelentkezett előre, hogy „Jajj ott leszünk és első sorból fogunk csápolni”. Ebből kifolyólag volt benne egy ilyen érzés, hogy ez, hogy fog elsülni… de aztán nagyon jó volt – nyilatkozta Cseke Dániel, az Aurevoir szaxofonosa.
Az első nap sztárvendége a TNT volt. A ’90-es évek meghatározó együttesének repertoárjában a legnagyobb slágereik is szerepeltek. Ákos és Inti többször léptek már fel Nagykanizsán is, újraalakulásuk óta töretlenül népszerűnek számítanak az országban.
– 2015 óta csináljuk újra és pont azt számoltuk, hogy azóta már sokkal hosszabb ideje csináljuk, mint előtte csináltuk – árulta el Zuber Krisztián "Inti", a TNT tagja.
– Nagyon pozitívan értékeljük, bárhová megyünk, tömegek várnak minket, működnek a saját önálló koncertjeink is. Ezek a dalok úgy néz ki, hogy örökzöldé vállnak, úgyhogy amíg kíváncsiak ránk és nem unnak meg bennünket, addig természetesen itt vagyunk – nyilatkozta Dobrády Ákos, a TNT tagja.
Hasonlóan a Város Napjához, ezúttal is kísérőprogramként szerepelt a „Lángos Kihívás” a műsorban. Az áprilisi fesztiválon a külön esemény résztvevői több, mint 800 lángost sütöttek ki egy kanizsai fejlesztésű géppel. Most a rekorddöntés elmaradt, de így is mintegy 600 darabot tudtak eladni a sajtos-tejfölös ételből. Szombaton délelőtt nyitották meg a főzőversenyt, amelyre idén 10 csapat nevezet. A résztvevők dödöllével és tájjellegű ételekkel indulhattak a megmérettetésen. Voltak olyan csoportok is, akik a tradicionális dél-zalai finomság megújított formációját tálalták a szakmai zsűri elé. A nevezett produktumoknál a döntnökök külön pontozták az ízt, az elkészítés technológiáját, az étel textúráját. A dödöllés kategóriában a GOAT Darts és Bowlingklub csapata diadalmaskodott, míg a tájjellegű ételek versenyében az Alaplé elnevezésű formáció győzött. A zsűri vezetője, Tabányi Ildikó szerint abszolút nem volt könnyű dolguk a győztesek kiválasztásánál.
– Magasra rakták fel a lécet a főzőcsapatok, hogy ott rendesen gördült a fejünkről az izzadtság, hogy igazságosan és szakmai szemmel tudjunk értékelni – mondta el Tabányi Ildikó mesterszakács-szakoktató.
Az eredményhirdetést követően újra a fellépőké volt a főszerep. Az idei Bor– és Dödöllefesztivál fő sztárvendége, a ’80-as évek meghatározó francia duója, az Ottawan volt. A többezres közönség olyan slágerekre mulathatott az este során, mint a „D.I.S.C.O,” a „Crazy Music” és a „Hands up”. A két énekes szívesen jár Magyarországra, de zenéjük a világ más tájain is népszerűnek számít a mai napig.
– Ezután a koncert után Üzbegisztánban és Kazahsztánban fogunk turnézni. Ez egy hosszú nagy turné lesz, ezekben az országokban már többször is jártunk. Az, hogy mit hoz az év többi része, még nem dőlt el – nyilatkozta Esther De Bij-Langen, az Ottawan énekese.
Kovácsné Mikola Mária, a szervező Kanizsai Kulturális Központ intézményvezetője, elégedetten értékelte stábunknak a fesztivált.
– Az elképzeléseknek megfelelően alakultak a dolgok és hatalmas nagy érdeklődés övezte a pénteki napon is programokat. Szombaton pedig nagyon sokan voltak a vendéglátós egységeknél, a borházaknál, a főzőcsapatoknál nemkülönbül és mindig volt a téren, a színpad előtt is közönség – fogalmazott Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.
A Bor– és Dödöllefesztivált 2019 után rendezte meg ismét Nagykanizsa. A programokról és a főzőversenyről bővebb összeállítást láthatnak ma esti műsorainkban.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kultúra
A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek
2023. okt. 4. 14:17A zenetörténet szinte minden korszakából hangzanak fel dallamok, izgalmas formációk, nagyszerű zenészek tolmácsolásában – ezen felvezetéssel invitálták a közönséget a kedd esti koncertre a Medgyaszay Házba, ahol a Nagykanizsai Kamarazenei Műhelyt hallhatta a közönség.
Pánamerikai dallamok a Kőrösiben
2023. okt. 4. 14:10A Los Andinos zenekar adott koncertet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az eseményen a diákok az Andokból származó népzenét hallhattak, autentikus dél-amerikai hangszerek kíséretében.
Kulturális ősz Kanizsán
2023. okt. 3. 21:43Gazdag és izgalmas évadot ígér a Kanizsai Kulturális Központ. Az érdeklődők a különböző művészeti ágak színes palettájából válogathatnak az őszi-téli időszakban. Az intézmény munkatársai minderről sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Jeles napok szeptember végén
2023. okt. 2. 17:00Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.
(Film)Zene klasszikusok zongorára
2023. szep. 29. 15:37Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
2023. szep. 28. 16:51Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
2023. szep. 26. 15:45Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.