#áradás

Murakeresztúron és Molnáriban is látványosan kilépett a Mura a medréből. A Principális-csatornán már nincs életben a riasztás. A szakemberek bíznak…

A liszói záportározó most jól vizsgázott, de fontos lenne a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködése az árkok kikotrásában – említette…

Leeresztik a Surdi Parktó vizét. Az intézkedésre a júliusi áradás hatásai miatt van szükség. A szakembereknek helyre kell állítaniuk a nyári extrém…

Az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt megáradt Zala folyó által elárasztott terület Zalalövőn 2018. június 9-én. MTI Fotó: Varga…

„Három tűzoltóautó, illetve a falu nagyrésze traktorokkal – itt védekeztünk. Sikerült megvédenünk a veszélyben lévő házakat, nem kellett kitelepíteni…

A Mura vízgyűjtő területén mintegy 120 milliméternyi eső esett az elmúlt napokban, emiatt kisebb árhullám vonult le a folyón, árvízközeli helyzet…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.