#búcsú

Szerdán érkezett a szomorú és tragikus hír, elhunyt mindenki Tóni bácsija, a Monostori, azaz a Monyi ikonikus kocsmárosa és tulajdonosa, az egykori…

Idén reneszánsz énekekkel és hangszerekkel is találkozhattak az érdeklődők, valamint felavatták az újonnan épült közösségi teret. Évszázados…

Július első hétvégéje Kiskanizsa ünnepe. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház több mint egy évtizede élesztette fel a hagyományt, a célkitűzés továbbra…

A 18. századi Batthyány grófi családról is megemlékeznek a hétvégén Szepetneken, akik jelentős szerepet játszottak a település fellendülésében. A…

Mária napi búcsúra hívta a harang a bagóhegyi kápolnához vasárnap a helyi gazdálkodókat és az elszármazottakat. A szőlőhegyi templom a…

A felnőtteket – egyebek mellett – főzőverseny, a gyerekeket pedig ugrálóvár és pónilovaglás várta a rendezvényen. Az időjárás ugyan nem fogadta…

A Nagyrécse közelében fekvő kápolnában vasárnap Magdolna-napi szentmisét tartottak, majd az érdeklődők két koncerten is részt vehettek. A Magdolna-…

Búcsúi szentmisét tartottak a bagóhegyi kápolnánál. A Nagyboldogasszony titulust viselő templomban névadója napján gyűltek össze a hívek imádkozni…

Idén sem maradt el a Bacónak-hegyi búcsú. A Nagyrécse közeli kápolnában vasárnap tartották meg a Magdolna-napi szentmisét. A Bacónak-hegyen…

Búcsú volt vasárnap Kiskanizsán. A helyi kötődésű formációk, úgymint az Árvácska Dalkör, a Szikrák Táncegyüttes, a Boglya Zenekar, a Pacsirták…

Kisasszony napi búcsút tartottak Letenyén. A Béci hegyi kápolnánál Berecz András mesemondó történetei örvendeztették meg a közönséget. Letenyén a…

Több zalai település tartotta búcsúünnepét vasárnap, Mária mennybevételéhez kötődően. Voltak olyan községek is térségünkben, ahol a régi,…

Mária napi búcsúra gyűltek össze a helyi szőlősgazdák és az elszármazottak vasárnap a Bagóhegyi kápolnánál. A hegyi kis templom harangja minden…

Magdolna-napi búcsút tartottak vasárnap Bacónak-hegyen. Ez alkalomból ismét összegyűltek a környékbeli szőlősgazdák, az elszármazottak és a…

Búcsúi misét tartottak szombaton Látóhegyen. A hívek Szent Donátra, Szent Bertalan apostolra, valamint Szent Péter és Pál apostolokra emlékeztek a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.