#bűnmegelőzés

Lebilincselték Gordont, akit aztán diákoknak kellett megmenteni a Bolyai-iskolában. Az intézmény csatlakozott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság…

Ismertették az „unokázós” csalók elleni védekezést is a tegnapi bűnmegelőzési előadáson a HSMK-ban. A Ne adjon esélyt! című programon Vellák Sándor…

Kis odafigyeléssel megelőzhetők a bűncselekmények – vallják a bűnügyi szakemberek. Az ünnepek közeledtével nemcsak az utcán, a bevásárlóközpontokban…

Karácsony előtt egyre többen fordulnak meg az utcákon, boltokban, bevásárlóközpontokban. A forgatagban azonban bárki könnyen bűncselekmény áldozatává…

Második lett a Batthyány-gimnázium csapata a KriMit tud?-on. A középiskolások számára létrehozott, prevenciós célú vetélkedőt évente megrendezi a…

Az idősek áldozattá válásának megelőzése érdekében készített Csalóakadémia címmel négyrészes rövidfilmsorozatot a Belügyminisztérium Nemzeti…

Záróünnepséggel ért véget a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint társintézményei által szervezett Útvesztők-útkeresők elnevezésű…

Kirívó eset nem történt, de így is sok feladatuk volt a kortárssegítőknek a nagykanizsai strandon és a Zalakarosi Fürdőn. A programban résztvevők…

Bűnmegelőzési irodákat nyitott a nyári üdülőszezonra a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A kiemelt üdülőhelyeken, Zalakaroson és Keszthelyen működő…

A gyerekekre leselkedő nyári veszélyekre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a fővárosi állatkertben, a zebrák…

Cyberbullying, happy slapping, dizájner drogok – ezek a legújabb fiatalokra leselkedő veszélyek, de emellett ugyanúgy jelen vannak a lopások,…

Ismét közös programra várták az érdeklődőket az Együtt Ligetvárosért projekt keretében. A téma ezúttal a bűnmegelőzés volt, a prevenciós előadást a…

Az egyes állásajánlatok mögött rejlő pénzmosásra hívja fel a figyelmet a rendőrség az Europol akciójának keretében - közölte a Nemzeti Nyomozási…

Nagykanizsa sem kivétel ez alól. A cél elsősorban a bűncselekmények megelőzése; a nagy forgalmú üzletközpontokban ugyanis a figyelmetlen vásárlóra…

A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tartanak akciót a rendőrök a héten - közölte a rendőrség hétfőn honlapján.     Az Országos…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.