#civilek

Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt - ötmilliárd forint keretösszegű - pályázati lehetőségek -…

Kidíszítették a generációk újabb közös kanizsai rekordjára készült nemzeti színű papírzászlókkal a Deák teret. Ugyan az Aranykor Nagykanizsa nevű…

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen háromszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család…

Rugalmas munkát szeretnének a munkába visszatérő szülők, és a cégek is úgy látják, hogy ezzel lehet biztosítani a sikeres visszatérést - közölte…

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége értesítése alapján a Nagykanizsai Nonprofit Központ tehetségpont a 2019/2020 évi akkreditációs…

Szívbeteg gyermekek részére indított gyűjtést más civil szervezetekkel a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) - mondta Király Nóra, a szervezet alapító…

Október elsejétől megnyíltak a pályázatok a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásaira, amelynek összege az előző…

Az idén ősszel is utazásra bátorítja a középiskolásokat a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a diákok az október 23-i nemzeti ünnephez…

Október elsejétől pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) forrásaira, amelynek összege az előző évihez képest csaknem…

Bekapcsolt a NagyON Kanizsa, amelynek tagjai szeretnék, ha mások is bekapcsolódnának elképzeléseik megvalósításába. A közelmúltban megalakult civil…

Ismét lehet pályázni a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Családbarát önkormányzat díjára - közölte a szervezet az MTI-vel.   …

A gyermek világra jöttével a családban új időszámítás kezdődik: egy csodálatos korszak tengernyi, sohasem tapasztalt örömmel és kihívással, mindennél…

A június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség. A…

A családvédelmi akcióterv nagyon sokféle élethelyzetre kínál megoldást - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 aktuális…

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.