#családpolitika

A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta az Emberi…

A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának…

Már érzékelhető a magyar családpolitika eredményessége, a teljes termékenységi arányszám 2011-től bekövetkezett javulása európai uniós…

A demográfia és családpolitika nem csak ideológiai, hanem gazdasági kérdés, és a nemzetközi versenyképesség szempontjából is meghatározó – mondta az…

A tervek szerint a jövő évi költségvetésből minden eddiginél több forrás jut a családok, a fiatalok életkezdésének támogatására, mindez azt jelenti,…

Egy átlagfizetéssel rendelkező nagyszülő 200 ezer forint gyedet is kaphat a családvédelmi akcióterv 7. pontja alapján - mondta az Emberi Erőforrások…

Családbarát Magyarország feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat - közölte az…

Július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és…

Ismét lehet pályázni a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Családbarát önkormányzat díjára - közölte a szervezet az MTI-vel.   …

Átlépte a százezret a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) támogatott családok száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának…

A családvédelmi akcióterv nagyon sokféle élethelyzetre kínál megoldást - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az M1 aktuális…

Megjelentek a Magyar Közlönyben a családvédelmi akcióterv részletei, az intézkedések fontos lépések a családbarát Magyarország felé vezető úton -…

A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból…

A családvédelmi akcióterv hét intézkedéséből átlagosan hatot támogatnak a kisgyermekes anyák a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (…

A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét -…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.