#Dr. Vándor Virág

„Sajtó a tárgyalóteremben” címmel tartott előadást a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője a törvényszék Büntető Kollégiumi értekezletén 2019.…

Idén is gyertyagyújtással és koszorúzással emlékezett Zala megye igazságszolgáltatása a Marcali Járásbíróság tárgyalótermében lelőtt becsehelyi…

Letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint több hulladéktároló konténert is felgyújtott az elmúlt…

Jogerős ítélet született egy időseket kifosztó négytagú társaság ügyében. Az elsőfokú ítélethirdetésről május végén számoltunk be olvasóinknak. A…

Lezárult a Zalaegerszegi Törvényszéken indított elsősegély és újraélesztési oktatássorozat. A részletekről a törvényszék sajtószóvivőjét, dr. Vándor…

A bíróságok központi honlapján – a korábbi PDF és DOC formátumok mellett – elérhetőek a WORD szövegszerkesztő programban használható, WORD DOCX…

Helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék azoknak a férfiaknak az elsőfokú ítéletét, akik még 2014-2015-ben, országszerte fosztottak ki szépkorúakat…

2019. szeptember 14-én a Sármelléki Légimentő Bázis támogatásáért rendeztek jótékonysági futást Keszthelyen. A „Fuss, hogy mások is túlélhessék!”…

Az Európában is egyedülálló tesztpályán 2019. szeptember 6-án tettek látogatást a kiberbűnözéssel foglalkozó bírósági hálózat tagjai, valamint a…

A Zalaegerszegi Törvényszék a Társadalmi felelősségvállalás programja jegyében újabb adományokat juttatott el a Mozgássérültek Zala Megyei…

2019. július 16. napjával a bíróságokon megkezdődött az egy hónapos törvénykezési szünet, amely 2019. augusztus 20. napjáig tart.A törvénykezési…

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. július 17. napján kényszerintézkedést rendelt el egy zalai család négy tagjával szemben, akiket azzal gyanúsítanak…

2019. július 16. (kedd) napjával a bíróságokon megkezdődik az egy hónapos törvénykezési szünet, amely 2019. augusztus 20. napjáig tart. A bíróságok…

Minden esztendő július 15-éje ünnepnap a magyar igazságszolgáltatás számára: ekkor emlékeznek Magyarország bíróságai a modern igazságszolgáltatás „…

2019. július 5-én hozott jogerős ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa a rezi fojtogató, B. J. I.…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.