#egyház

Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására emlékeznek a keresztények. "Nagycsütörtök misztériumában…

Templomjáró sorozatunkat, a város határait túllépve a környező településeken folytatjuk. A Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség…

Magyarország nem szerepelt az amerikai származású John Simoneau atya, a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia kisegítő lelkésze terveiben. Rokonai…

Történelmi léptékű iskolafejlesztési programot valósít meg a magyar kormány, az ország különböző pontjain mintegy 300 milliárd forintot fordít…

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.…

Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén. Előtte háromnegyed 9-kor a…

Petíciót írtak a polgármesternek a Balatonberényben nyaraló turisták, hogy szüntessék be a kora reggeli harangozást, mert nem tudnak tőle pihenni…

Templomjáró sorozatunkban a Szent Imre Piarista templomban jártunk. A templom múltjáról és jelenéről Szabó Ádám plébános osztja meg gondolatait…

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók…

Templomjáró sorozatunkban a Miklósfai Nagyboldogasszony templomban jártunk. A templom múltját és jelenét Bojtor Róbert, a római katolikus plébánia…

Diplomáciai feszültségeket okozhat Ferenc pápa tervezett magyarországi látogatása, írja a National Catholic Register egyházi újság. Értesüléseik…

A Nagykanizsai Református Egyházközség helyileg Zala megyében van. Ez a térség felöleli Zala megye 25 %-át, és ez a 25 % egyházilag Somogy megyéhez…

A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet…

Interaktív diákmisével várja a fiatalokat Vendel atya vasárnaponként a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánián. A plébános módszere egyre…

Megáldotta a Sarlós Boldogasszony Plébániát Varga László megyéspüspök vasárnap. A főpásztor áldása és a bérmálás mellett fontos esemény volt még a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.